Czippán Anett nemrég a Meglepetésnek adott interjút, melyben a családi életéről is mesélt. A műsorvezető-riporter azt mondja, hogy számára igazi logisztikai bravúr, hogy a gyerekek és az otthoni teendők mellett a munkájában is helytálljon.
A nagyobbik fiam, Olivér hamarosan 15 éves, a kisebbik, Soma nyolcesztendős. Nem úgy képzeltem el az életemet, hogy két apától két gyermekem lesz, hanem a szüleim boldog házassága volt a példa előttem, hiszen lassan már ötven éve támogatják egymást. Jó lett volna, ha nekem is ilyen harmonikusan sikerül a házasságom, de máshogy alakult az életem, és én ehhez alkalmazkodtam.
Újra férjhez menne?
Párjával, Mikivel immár négy éve szeretik egymást. Czippán úgy érzi, hogy végre megtalálta azt a férfit, aki a legjobban illik hozzá, összeköltözést azonban egyelőre nem terveznek.
A párommal közös megegyezéssel döntöttünk úgy, hogy külön élünk, és általában csak hétvégenként vagy egy-két napra találkozunk. Az előző kapcsolatainkból született gyermekeink érdekeit tartottuk szem előtt, mert nem akarjuk rájuk erőltetni a kettőnk boldogságát. Mindegyik gyerkőcnek jobb a megszokott kis családi környezete, és Mikivel többnyire csak akkor találkozom, amikor a fiaim az édesapjukkal vannak
– magyarázta az édesanya, aki nem zárja ki, hogy egy nap újra férjhez menjen, de kedvesével ez még nem téma közöttük.
Most a fiaim az elsők, az ő érzelmi stabilitásuk a legfontosabb számomra. Amikor Olivér és Soma nagyobbak lesznek, talán hivatalosan is elköteleződünk Mikivel egymás mellett
– tette hozzá.
The post Czippán Anett és párja a gyerekeik miatt döntöttek a különélés mellett first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





