Aljas, nyomorult, német fasz érkezik, legalábbis a felkonfban idézett Bayer Zsolt szerint. Az Orbán-rendszer ismert kritikusa, zöldpárti EP-képviselő, Daniel Freund állt színpadra.
Elmondta, hogy Európa közepén, különösen Magyarországon van tapasztalatuk abban, hogyan üldözzünk el önkényurakat. A szabadság az unió egyik alapértéke: ez tesz minket erőssé, emiatt irigyelnek minket világszerte, mondta Freund, hozzátéve, hogy a szabadságot nagyobb támadás éri, mint az elmúlt 35 évben bármikor. Magyarországon egy szabadságharcosból lett autokrata veszélyezteti a szabadságot.
Orbán az elmúlt 15 évben egyik szabadságjogunkat támadta a másik után. De ma megmutatjuk, hogy nem engedjük, hogy ezt megússza: meg fogjuk védeni a szabadságjogainkat
– mondta Freund, aki szerint a szabadságjogok megnyirbálása közben ellopja a pénzünket, 5 és fél trillió forintot, amelyet a közszolgáltatásokra, tömegközlekedésre is fordíthattak volna, ehelyett ebből fizették a jachtjaikat és a maldív-szigeteki nyaralásaikat. Elmondta, hogy Hadházy megmutatta neki, hogyan teszi mindezt, az EP-ben Orbánnal közölte, hogy a magyarok kérik vissza a pénzüket.
Arról is beszélt, hogy sikerült elérniük azt, hogy ne érkezzenek uniós pénzek Magyarországra. Először a történelemben egyértelmű, hogy autokrata vezetők nem kaphatnak uniós közpénzeket, mondta Freund, aki szerint a pénz a korrupt Orbán-rendszer Achilles-sarka. Az EU elkezdte lecsapolni a mocsarat, idézte szabadon Trumpot.
The post Daniel Freund: Magyarországon egy egykori szabadságharcos támadja a szabadságot first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu