Felföldi József Facebook-oldalán azt írja Sulyok Tamásnak, hogy elégedetlen vele, amit azért hoz a köztársasági elnök tudomására,
mert a főnök-beosztott viszonyban így szokás. Ha az az ember, aki a fizetését adja a másiknak nem elégedett, az általában elég rossz véget szokott érni. Na mármost én úgy tudom, hogy az Ön fizetését mi adjuk. Magyar állampolgárok. Az adófizetők. És elvileg Ön a mi szolgálatunkban dolgozik. Tehát akkor mi vagyunk a munkaadók. És akkor innentől kezdve ezt a jelzést akár komolyan is veheti: a magyar nép nem elégedett Önnel!
A „szívószálpápaként” is emlegetett üzletember elismeri, hogy elődei (Áder János és Novák Katalin) miatt Sulyok Tamás nehéz örökséget vett a nyakába, a tisztségnek már nem sok becsülete van, ennek
a jól fizető pozíció betöltőit nem tartják másnak, mint élősködőnek. Innen nehéz nyerni. Értem én. Az viszont óriási szégyen, hogy meg sem próbálta!
Konkrétan elnevezte saját magát egy szatyor fingnak, és teljes egészében belesimult abba a tékozló, élősködő üzemmódba, ami a hivatalát jellemzi már évek óta.
Felföldi József nem érti, hogy Sulyok Tamásnak a bólogatás, az aláírás mellett eszébe sem jutott, hogy valamit másként csináljon, mint elődei.
Hogy esetleg megpróbálja bizonyítani a magyar népnek, hogy a látszat ellenére igenis szükségük van egy államfőre? Hogy maga és az elődjei mégsem annyit érnek, mint púp a hátra vagy tályog a fenékre? Hogy valóban tesz valamit a magyar népért? Hogy példát mutat?
A debreceni üzletember az államfő helyében a költségek lefaragásával kezdte volna, noha tudja
az ego nagyon dolgozhat az emberben, ha egy ilyen pozícióba kerül. Miért ne akarna mindent és bármit megkapni, ha az adófizetők pénzéből magáé lehet a világ minden kincse?
A milliárdos szerint azért nem, mert a köztársasági elnök
elvileg az egész nemzetet képviseli és szolgálja, és úgy nem lehet milliónyi szegény ember szolgálatában állni, hogy közben magának már csak éppen nem 20 ezer forintosokból nyomtatják a wc papírt.
Nem várt Sulyok Tamástól sokat
Nem várt sokat az államfőtől, de szerinte még azt a keveset sem tudta teljesíteni, amit szakmai minimumként számonkérhetne, az elnök hivatalát jellemző pénzszórás pedig
nem csupán aljas, de egyben gonosz is.
Szerinte ugyanis gonoszság egy olyan ország államfőjeként 228 millió forintot költeni egy három napos külföldi útra, amely
a 2025-ös évet 5738 milliárd forintos hiánnyal zárta, ahol több, mint 1 millióan élnek a mélyszegénységi küszöb alatt, és ahol ma is akadnak sok ezren, akik fűtés nélkül vészelik át a mínusz tizenfokos telet.
Gonoszság.
Sőt lelketlenség.
Tudja, a párizsi szállás eredetileg Novák Katalinnak lett foglalva, ért mindent, csak azt nem, hogy az államfő miért ment bele egy ilyen ízléstelen helyzetbe.
Hogy érezte magát, amikor álomra hajtott a fejét ebben az irreálisan drága szállodában? És hogy érzi magát minden egyes nap, amikor a magyar adófizetők pénzét tékozolja?
Ez a természetes? Jár Önnek? Tényleg jár?Tényleg megéri úgy bevonulni a történelemkönyvbe, mint egy szatyor fing, miközben akár lehetett volna az az államfő is, aki megpróbálja visszaállítani a tisztsége becsületét?
Nyílt levelét Felföldi József azzal zárja, hogy Sulyok Tamás már csak pár hónapig lesz államfő, mert az
elégedetlen főnökség végleg leváltja!
És még egy apróság: szégyellje magát!
The post Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





