Denevér repült a szájába – egy vagyont fizethet

Súlyos összegekbe került egy massachusettsi nőnek, hogy épp nem volt egészségbiztosítása, amikor egy fura baleset érte.

A 33 éves Erica Kahn tavaly augusztusban épp munkanélküli volt, nem fizette a járulékait sem. Arizonába utazott a Glen Canyonhoz, ahol az éjszakai égbolt fényképezése közben egy denevér beszorult a fényképezőgép és az arca közé, az állat egy része a nő szájába került.

Kahn az NBC Newsnak elmondta: nem akarta kockáztatni, hogy esetleg veszettséget kapjon a denevértől, ezért – bár tünetmentes volt – orvosként dolgozó apja tanácsára online kötött új egészségbiztosítást, majd veszettség elleni oltásban és kezelésben részesült több állam területén.

Aztán elkezdtek érkezni az egészsgügyi számlák. Összesen 20 749 dollár (7,1 millió forint) értékben.

Az új egészségbiztosítása ugyanis 30 nappal a szerződés megkötése után lépett érvénybe, így a biztosítás nem fedezte a kezeléseket.

A lapnak nyilatkozó egészségbiztosítási szakértő elmondta, hogy sok biztosítás a szerződéskötést követő hónap első napján lép életbe, nem pedig azonnal: „A biztosítótársaságok nem akarják, hogy az emberek megvárják, amíg megbetegednek, mielőtt biztosítást kötnek”.

Erica Kahnnak azóta újra van munkahelye és egészségbiztosítása, de még mindig a tartozásait nyögi.

The post Denevér repült a szájába – egy vagyont fizethet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest