Denise Richards mindkét mellimplantátuma kiszakadt egy katonai reality forgatása közben

Thumbnail for 6280591

Denise Richards elárulta, hogy „megrepedtek” a mellimplantátumai a Special Forces: World’s Toughest Test című reality tavalyi forgatásán, amely során egy katonai kiképzésen vett részt több celeb társaságában.

Leestem, vagyis inkább leugrottam egy hídról, és ekkor szakadtak ki az implantátumaim

– mondta el egy rádióműsorban, amit a Page Six idézett. A színésznő hozzátette: a hám, amit viselt, okozta a sérülést, melyben mindkét implantátuma érintett volt. Mint kiderült, a helyreállító műtétre még nem került sor.

Egy hónappal ezelőtt volt esedékes, de nem tudtam elmenni, mert forgattunk. Szóval még mindig nem csináltattam meg őket

– fogalmazott az 53 éves színésznő, aki 19 éves korában nagyobbíttatta meg a melleit, noha később elismerte, hogy megbánta ezt a döntését. Charlie Sheennel közös, OnlyFans-modellként dolgozó lányát is megpróbálta lebeszélni a műtétről, de ez nem sikerült.

Richards azt is elmondta, hogy a repedt implantátumok cseréjét nem fedezi a biztosítása, ezért saját zsebből kell majd kifizetnie a helyreállítást.

Egyébként a TV2-re is érkezik hamarosan egy katonai reality, A Kiképzés:

Kapcsolódó
Stohl András lesz A Kiképzés műsorvezetője

Hamarosan indul a sportreality.

The post Denise Richards mindkét mellimplantátuma kiszakadt egy katonai reality forgatása közben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest