Diákok hoznak megoldásokat a jövőnkre

Thumbnail for 6325225

Testi-lelki jóllét, az egészségügy fejlesztése, minőségi oktatás, kedvező munkahelyi körülmények, elfogadás, segítő kéz a rászorulóknak. Jórészt mindannyiunkat érinthetnek azok a fontos ügyek, amelyek kapcsán idén a Samsung és az EdisonKids a 7-12. osztályos, technológiára fogékony tanulók jövőformáló megoldásaira kíváncsi.

Magyarországon idén öt éves jubileumát ünnepli a sikeres kezdeményezés, amely a Samsung nemzetközi Solve for Tomorrow programjából indult ki. A sziporkázó technológia megoldások idén is versenyre kelnek egymással, a győzteseket pedig összesen 6 millió forint értékű Samsung nyeremény illeti meg. A díjon azonban túlmutathatnak azok az értékek, amelyekkel a kihívás során gazdagodhatnak a résztvevők: többek közt lehetőségük nyílik a szakmai és személyes fejlődésre és egy évről évre épülő, inspiráló közösség tagjaivá válhatnak.

Az idei évadban, amely külön figyelmet fordít a mentális egészségre, ráadásul még több új, számos területen hasznosítható készséget sajátíthatnak el a diákok és tanáraik egyaránt.

Aki kedvet kap, legyen az új jelentkező, vagy visszatérő versenyző, február 17-ig még nevezhet a kihívásra, amely az Egészség, a Közösség, és a Fenntartható jövő kategóriáiban várja a 2-6 fős diákcsapatok és kísérő tanáraik jelentkezését.

A pályázók egy kétperces videóban vázolhatják fel ötleteiket az általuk választott probléma megoldására. A TOP 50 csapatot február 27-én hirdetik ki, majd március 1-től április 7-ig tart a közös tanulás, amelynek során a jövőtervezés egyik lehetséges módszertanát ismerhetik meg a résztvevők szakmai videókból.

A diákok jövőálló készségekre tehetnek szert, amelyeket későbbi tanulmányaik, munkájuk során hasznosíthatnak: többek közt a design thinkinget, vagyis a tervezői gondolkodást sajátíthatják el az idén megújult online platformon. Ezúttal a stresszkezelés és a hatékony kommunikáció is fókuszba kerül, valamint a résztvevők szakmai segítséget kaphatnak ahhoz is, hogy még figyelemfelkeltőbb videókat készíthessenek a második fordulóra készülve.

A tanárokra is még nagyobb figyelem irányul: gyakorolhatják a motiváló visszajelzést és a stresszkezelés kapcsán is módszertani javaslatokhoz juthatnak. Eszköztáruk olyan módszerekkel bővülhet, amelyek megkönnyíthetik a munkájukat, és segítheti őket abban, hogy még többet hozhassanak ki önmagukból és diákjaikból.

Szintén újdonságként, az április 17-ével a döntőbe jutó 8 csapat prezentációs (pitch) tréningen is részt vehet, amely segíthet abban, hogy a végső megmérettetés kapcsán érzett esetleges félelmeiket átalakíthassák pozitív erővé. Inspiráló szakmai támogatásként a Samsung szakembereiből, valamint fiatal vállalkozókból, gondolkodókból álló mentorcsapat is segíti a résztvevőket a végső megoldások kidolgozásában, amelyeket a május 30-ai döntőben személyesen mutathatnak be a zsűrinek.

A jövőformáló elképzeléseket jeles szakmai testület bírálja el, köztük a kihívás fővédnöke és a zsűri elnöke, Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institute vezetője, aki mellett évről évre visszatérő szereplőként Balogh Csaba, a HVG technológiai rovatának vezetője; Balogh Petya, startupper, befektető és mentor; Dóczi Attila, kommunikációs szakértő, Sódar Gabriella, a Kék Bolygó Alapítvány fenntartható üzletfejlesztési vezetője, Tomaj Zsófia, a Vantage Point társalapítója, Wettstein Albert, a Munch társalapítója, valamint Veres Rita, az Edisonplatform társalapítója is ítészként van jelen. A csapat fényét idén tovább emeli Juhász Bettina pszichológus, a Mélylevegő projekt társalapítója, Barathi Tamás, a Blue Colibri társalapítója és Witsch Gerda, a Samsung Magyarország e-kereskedelmi és marketing vezetője.

További információ, pályázat részletes leírása és jelentkezés:

https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/
www.edisonkids.org

The post Diákok hoznak megoldásokat a jövőnkre first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest