Aki mostantól gyurcsányozik, arról mindenki tudni fogja, hogy hazudik
– közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke a Gyurcsány Ferenc váratlan visszavonulása miatt tartott pénteki sajtótájékoztatóján. Molnár szerint ennek ellenére is biztosra vehető, hogy az „alufóliasisakos jobboldali háttéremberek a jövőben is keresni fogják a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szálat.”
Az ellenzéki párt Dobrev Klára közösségi oldalán szerdán jelentette be, hogy a volt miniszterelnök lemond a pártelnöki pozíciójáról, visszaadja parlamenti képviselői mandátumát és visszavonul a közéletből. A bejelentés a politikus magánéletét is érintette: közzétették, hogy három évtizedes házasság után elválnak Dobrev Klárával.
Molnár Csaba elmondása szerint
a válás és Gyurcsánynak a politikából való távozása között nincs összefüggés.
Az alelnök azt állította, hogy a volt kormányfő, akiről a DK közössége azt gondolja, hogy „a legtisztességesebb miniszterelnöke volt az országnak”, maga hozta meg a döntését – méghozzá azért, hogy végleg véget vessen a jobboldal gyurcsányozásának.
Molnár többször is megismételte: az időpont kiválasztása mögött az a megfontolás állt, hogy egy évvel a következő országgyűlési választás előtt megtörténjen a változás a párt élén. Az alelnök szerint a bejelentés időzítése semmilyen viszonyban sincs a Tisza Párt szerdán nyilvánosságra hozott videójával.
Arról az időjárás is el tudta volna terelni a figyelmet
– szúrt oda Molnár Magyar Péternek, aki tegnap úgy reagált: Gyurcsány még egy utolsó szolgálatot tett a Fidesznek azzal, hogy a honvédelmi miniszter „őszödi beszédére” szervezte rá a visszavonulása bejelentését. Molnár szerint akkor a katolikus egyházat is meggyanúsíthatná a Tisza Párt elnöke, amiért szerdán választották meg az új pápát.
Gyurcsány Ferenc tegnap óta nem közszereplő, tegnap óta nincs kötelességre arra, hogy újságíróknak válaszoljon
– közölte Molnár, hozzátéve: a DK jövőjéről Dobrev Klára vasárnap tart majd tájékoztatót.
A párt már ki is írta a megüresedett elnöki poszt betöltésére a választást – május 28. és június 1. között minden párttag online szavazhat. Molnár többször is megemlítette: a közösségét ismerve biztos abban, hogy az új elnök Dobrev Klára lesz.
Dobrev, amint megválasztják, az Európai Parlamentből visszateszi a székhelyét Budapestre, és „politikai értelemben” átveszi a párt parlamenti frakciójának vezetését is. Hivatalosan Sebián-Petrovszki László lesz a frakció vezetője, Gyurcsány Ferenc mandátumát pedig Rónai Sándor korábbi EP-képviselő kapja meg.
Molnárnak egyébként nincs tudomása arról, hogy más is pályázna a pártvezetésre.
Azt is hangsúlyozta, hogy a DK, melynek „komoly esélye van, hogy bejusson a következő parlamentbe, amire rajtuk kívül jelenleg csak jobboldali pártoknak van esélyük”, új útra indul, és nem játszik kiszorítósdit, mint a Tisza, továbbá nem adja fel, mint a Momentum. Bár egyelőre nincs még meg az összes induló, a tervek szerint mind a 106 körzetben jelöltet állít a DK.
Molnár tagadta, hogy a párt politikusai lázadoztak volna, és sokan tartottak volna attól, hogy Gyurcsány Ferenc személye csökkenti a párt esélyeit. Az alelnök többször megismételte, hogy Gyurcsány maga döntött a visszavonulás mellett.
The post DK: Nincs összefüggés Gyurcsány válása és a közéletből való kivonulása között first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu