Dobrev Klára: Ha a magyar kormány nem védi meg a gyerekeket, az EU-nak kell lépnie

Dobrev Klára levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, valamint Roberta Metsolához, az Európai Parlament elnökéhez a Szőlő utcai botránnyal kapcsolatban.

A politikus pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány az elmúlt hetekben pánikszerű kommunikációval próbálta kezelni az ügyet, miközben semmi nem utal arra, hogy valódi, rendszerszintű változásokra készülne a gyermekvédelem területén. Ehelyett a cél az igazság elhallgatása, a kritikus hangok elnyomása és az állami intézmények egyházi kézbe adása, ezért Dobrev uniós szintű gyermekvédelmi szabályozás létrehozását kezdeményezi.

Levelében hangsúlyozta, hogy Von der Leyen és Metsola nemcsak politikai vezetők, hanem édesanyák is, akik számára a gyermekvédelem nem pusztán politikai kérdés. Arra kérte őket, hogy az EU alkosson olyan szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a pedofil bűncselekmények elkövetői és cinkosaik egyaránt súlyos büntetést kapjanak és amelyek kimondják: a kiszolgáltatott fiatalkorúak szexuális kihasználása nem menthető azzal, hogy az áldozat „beleegyezett”.

Ha a magyar kormány nem hajlandó megvédeni a gyermekvédelemben élő gyerekeket, akkor az Európai Uniónak kell minden eszközt bevetnie

– mondta Dobrev, és hozzátette: Magyarországon rendszerszintű problémák vannak, és az EU nem nézheti tétlenül, hogy a kormány megpróbálja tisztára mosni az ügy szereplőit.

The post Dobrev Klára: Ha a magyar kormány nem védi meg a gyerekeket, az EU-nak kell lépnie first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest