Dobrev Klára megkongatta a vészharangot, mi vezethet el a Fidesz–Mi Hazánk-koalícióhoz

Néhány órán belül, a mai nap 16 órakor zárul a határon túli magyarok regisztrációs határideje a magyar országgyűlési választásra. Ahogy az erről szóló sajtótájékoztatóján Dobrev Klára szerdán külön kihangsúlyozta: „utoljára jelentkezhetnek azok, akik soha nem éltek, nem adóztak Magyarországon, és nem viselik döntésük következményét, de részt vehetnek a magyar választáson”.

A Nemzeti Választási Iroda friss adatai szerint jelenleg több mint 492 ezer ilyen regisztrált szavazó van, ami Dobrev kijelentése szerint „majdnem kétszerese a négy évvel ezelőtti tényleges részvételnek”.

Azt azonban hozzá kell tenni a DK elnöke állításához, hogy míg négy évvel ezelőtt összesen 267.834 érvényes szavazat érkezett a határon túlról (ebből 251.468 a Fidesz–KDNP listáján landolt), a szavazói hajlandóság nem volt kiugróan magas, tekintve, hogy a névjegyzékben alig pár tízezerrel kevesebben szerepeltek akkor, mint most (az idei 492 ezerhez képest 2022-ben ez a szám 456.129 volt). Vagyis a határon túli szavazók részvétele 58 százalékos volt, és ennél szignifikánsan magasabb arány ezúttal sem várható. Ráadásul, ahogy László Róbert, a Poilitical Capital választási szakértője lapunknak korábban megjegyezte, hogy a névjegyzékbe vettek rekordszáma nem számít rendkívüli eseménynek, hiszen ez a szám nem a mostani választás előtt halmozódott fel, hanem a határon túli szavazás 2013-as bevezetése óta, a névjegyzékbe vettek száma így alig növekedett 2022 óta.

Mindezen tényektől függetlenül a DK továbbra is a határon túli szavazatokban látja a választás eredményére leselkedő legnagyobb veszélyt, Dobrev Klára a mai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „ezek a levélszavazatok nagy valószínűséggel a Fideszre és Orbán Viktorra fognak érkezni, így akár közel négy parlamenti mandátumot is befolyásolhatnak”.

Szintén ezzel kapcsolatban László Róbert viszont úgy fogalmazott lapunknak, mikor egyebek között a választási rendszerünk legnagyobb botrányáról beszélt, hogy teljes képtelenség, amit a DK állít azzal kapcsolatban, hogy befolyásolhatják a listás mandátumok kiosztását a határon túlról érkező szavazatok.

A DK azt ismételgeti, hogy négy mandátum is átfordulhat, ami teljes képtelenség. Ehhez az kellene, hogy legalább duplaannyian szavazzanak a külhonban a Fideszre, mint négy éve, miközben a regisztráltak száma [akkori állás szerint – a szerk.] alig 15 ezerrel több most, mint 2022-ben

– jelentette ki korábban lapunk érdeklődésére reagálva a szakértő, nem vitatva ugyanakkor azt, hogy igen súlyos probléma a levélszavazások kapcsán, hogy ezen voksokat a beérkezésükig valójában senki nem tudja transzparens módon ellenőrizni, így valóban a visszaélések melegágyának tekinthetők.

Dobrev Klára szerint a határon túli rekordrészvétellel egyúttal egy Fidesz–Mi Hazánk-koalíció létrejöttével is fenyeget, ennek pedig csak akkor lehet elejét venni, ha lesz erős baloldal az országgyűlésben.

Minden mi hazánkos képviselőt legalább egy DK-s képviselőnek kell ellensúlyoznia, hogy ne engedjük Orbán Viktornak a hatalmat” – mondta, majd végül hozzátette azt is: a DK soha nem tárgyalna Orbán Viktorral; céljuk kizárólag az Orbán-rendszer bukása, és minden DK-s képviselő kormányváltó szerepet fog betölteni az új parlamentben.

Kapcsolódó
László Róbert: Régi tévhit, hogy a külhoni magyarok mind fideszesek lennének

A friss adatok alapján egy hónappal a választás előtt már most többen jelentkeztek levélszavazásra, mint 2022-ben összesen. A Political Capital választási szakértője szerint az a meglepő, hogy alig vannak többen a levélben szavazni vágyók, mint négy éve. László Róbert azt is megbecsülte, hány mandátum sorsát befolyásolhatják az idén a levélszavazatok.

The post Dobrev Klára megkongatta a vészharangot, mi vezethet el a Fidesz–Mi Hazánk-koalícióhoz first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest