December 2-án Till Lindemann ismét fellépett Budapesten, ezúttal viszont nem a Rammstein frontembereként, hanem önálló turnéja keretében. Az MVM Dome-ban megrendezett koncerten a világhírűvé vált döglötthal-katapult is teret kapott.
Tavaly novemberben a rajongók hatalmas izgalommal fogadták a hírt, a Mein Welt turné egyik helyszíne Budapest lesz. A koncerten csak 18 éven felüli nézők vehettek részt és ez nem véletlen – ha valami, akkor egy Till Lindemann koncert szükségessé teszi a korhatár ellenőrzését és betartatását. A Rammstein világánál ugyanis jóval megosztóbb, és explicitebb Lindemann szövegeinek stílusa és koncertjei kivitelezése is. Egyik klipjében például egy nő angolnával közösül.
Amit az együttes többi tagja nem vállal be, azt a jelek szerint Lindemann a saját karrierjében éli ki.
Nemi szervek a kivetítőn
A keddi koncertet kövérre maszkírozott, fehérneműs apácák tánca nyitotta, egy hájas alak videójának közvetítésével. A polgárpukkasztó, pornográf képi világ, a premier plánban kivetített nemi szervek, a sztriptíz táncosok és egyéb bizarr elemek védjegyei a turnénak. Nem csoda, hogy a koncert nézői közül senki sem lepődött meg.
Lindemann egyes videóklipjei ugyanis annyira erőszakosak, vulgárisak vagy nyíltan szexuálisak, hogy meg sem lehet cenzúra nélkül nézni őket a YouTube-on. Egyik videója pedig annyira explicit, hogy aki eredeti rendezésében szeretné megtekinteni, annak pornóoldalon kell keresgélnie.
Megosztó személyiség
The post Döglötthal-katapult és golden shower az MVM Dome-ban – ilyen volt a budapesti Till Lindemann koncert first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





