Donald Trump a sikertelen ukrajnai közvetítés után India és Pakisztán között rendezné a viszonyt

Thumbnail for 6496684

Donald Trump amerikai elnök felajánlotta az Egyesült Államok közvetítői szerepvállalását India és Pakisztán között a kialakult feszült helyzet rendezése érdekében.

Az amerikai elnök szerdán, egy fehér házi eseményen kifejtette: jól kijön a konfliktusban álló felekkel, és mindkét felet jól ismeri. Azt hangoztatta, találkozni akar mind India, mind Pakisztán képviselőivel, hogy kidolgozzák a megoldást.

Azt akarom látni, hogy leállnak

– fogalmazott Donald Trump.

Arra utalva, hogy az indiai katonai akció egy pakisztáni fegyveresek által elkövetett terrorcselekményre válaszul született, megállapította, hogy miután a két ország a fogat fogért elv alapján járt el, remélhetőleg ezen a ponton megállnak. Ha bármit tehetek, hogy segítsek, meg fogom tenni és ott leszek, mondta Donald Trump.

Az amerikai elnök kedden első rövid reagálásában „szégyennek” nevezte a kialakult helyzetet India és Pakisztán között.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki átmenetileg az elnök nemzetbiztonsági tanácsadói posztját is betölti, kedden telefonon beszélt az indiai kormány nemzetbiztonsági tanácsadójával.

Donald Trump szerdán a Fehér Házban részt vett az Egyesült Államok új kínai nagykövete, David Perdue eskütételén. Az elnök az általa kijelölt új diplomata feladatául szabta az amerikai-kínai kereskedelmi viták rendezéséhez való hozzájárulás mellett azt, hogy – a kínai kormánnyal fenntartott kapcsolatokon keresztül – működjön közre a Kínából az Egyesült Államokba irányuló kábítószercsempészet megfékezésében. Az amerikai elnök a ceremónián arra kérte az új nagykövetet, hogy adja át üdvözletét Hszi Csin-ping kínai elnöknek.

Az Egyesült Államok és Kína magas rangú képviselői a tervek szerint a hétvégén Svájcban először ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy a kereskedelmi viták megoldásának módjairól tárgyaljanak. Amerikai részről Scott Bessent pénzügyminiszter vehet részt a megbeszéléseken, aki kedden egy nyilatkozatában fenntarthatatlannak nevezte a helyzetet, és hangsúlyozta, hogy az amerikai 145 százalékos és a kínai 125 százalékos vám kereskedelmi embargóval jelent egyet. Úgy vélte, hogy a helyzet elsősorban Kína számára nem fenntartható, mert sokkal több árut szállít az Egyesült Államokba, így a kereskedelem megtorpanása elsősorban a kelet-ázsiai országban vezethet munkaerő elbocsátásához.

Nem leválni akarunk Kínáról, hanem méltányos kereskedelmet akarunk

– hangoztatta. (MTI)

The post Donald Trump a sikertelen ukrajnai közvetítés után India és Pakisztán között rendezné a viszonyt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest