Döntött a bíróság az „ukrán kémbotrány” gyanúsítottjának sorsáról

Szeptember 21-ig letartóztatásban marad az úgynevezett „ukrán kémbotrány” gyanúsítottja – derült ki a kormánypárti Magyar Nemzet cikkéből. A lapot a Fővárosi Törvényszék arról tájékoztatta, hogy a másodfokú bíróság helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) korábbi döntését, amely Holló István letartóztatását meghosszabbította. A végzés – mint fogalmaztak – végleges.

A férfiról a nemzetbiztonsági bizottsági bizottság május 20-ai ülése után Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt állította, hogy „ neve ellenére ukrán állampolgár”, nem rendelkezik és rendelkezett magyar állampolgársággal, valamint már hosszú ideje a magyar elhárítás látókörében van.

Holló Istvánt májusban tartóztatták le: kémkedéssel és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Eszerint az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott.

A fideszes propagandasajtó ezután azzal vádolta Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnököt, a Tisza Párt szakpolitikusát, hogy rendszeres kapcsolatot tartott fenn Hollóval. A Tisza honvédelmi tanácsadója korábban arról beszélt, hogy kétszer találkozott Hollóval, nagy társaságban, és azóta nem beszéltek. Ruszin-Szendi kikérte magának, hogy ő Magyarországról adott volna át dokumentumokat bárkinek. „Lófasz, esti fény” – mondta a kémvádról.

Magyar Péter, a Tisza elnöke az ügy kapcsán elmondta, hogy a kémkedéssel vádolt férfi „rendkívül jó kapcsolatot ápolt” a Fidesz vezetésével és a NER-es gazdasági elittel.

The post Döntött a bíróság az „ukrán kémbotrány” gyanúsítottjának sorsáról first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest