A rendőrség március 13-án kábítószer-birtoklás miatt rendelt el nyomozást a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is ott volt – írja a Magyar Nemzet. A lap által megismert hatósági határozat szerint „a droggal kapcsolatos bűncselekmény azért merül fel, mert a másfél évvel ezelőtti, Budapesten tartott összejövetelen fehér por is volt abban a hálószobában, ahol a Tisza Párt elnöke aludt”.
A feljelentés előzménye, hogy februárban bukkant fel egy oldal, amelyen a kezdetek óta egy széttúrt ágy látható. A fölötte elhelyezett felirat kezdetben annyi volt, hogy „Coming soon” (azaz „Hamarosan”), amelyet valakik nem sokkal később a 2024.08.03-i dátumra cseréltek. Jelenleg már az is olvasható az oldalon:
MAGYAR PÉTER: »Az asztalon alkohol- és kábítószer-kinézetű anyag volt. Én az asztalon levő dolgokhoz nem nyúltam…”
BIZTOS?
A Tisza elnöke szerint nem fogyasztott kábítószert
Magyar Péter korábban egy videóüzenetet tett közzé, amelyben elmondta, hogy állítása szerint mi történt a weboldalon látható lakásban 2024 augusztusában. Elmondta, hogy volt barátnőjével, Vogel Evelinnel egy házibuliban kötöttek ki, ahol ő maga nem ismert senkit. Itt beszélt arról is, hogy az asztalon volt kábítószernek látszó anyag, de ő abból, elmondása szerint,
nem fogyasztott.
Ezt követően ő és Vogel Evelin a weboldalon látható szobában konszenzuális szexuális kapcsolatot létesítettek, Magyar arra utalt, hogy erről lehet felvétele politikai ellenfeleinek.
The post Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





