Drogon kívül semmi sem volt egy dubaji géppel érkező maláj férfi bőröndjében

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 34 éves maláj férfival szemben, aki Magyarországon keresztül próbált meg Németországba csempészni 19 kilogramm marihuánát.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi elvállalta, hogy Thaiföldről marihuánát szállít Európába, ezért tavaly november 6-án Malajziából a thaiföldi Bangkokba utazott, és ott átvett egy bőröndben közel 19 kilogramm kábítószert.

A jelenleg ismeretlen bűntársa vállalta, hogy fizeti a repülő- és vonatjegy, valamint – a magyar hatóságok megtévesztése érdekében – egy budapesti szállodában történő szállásfoglalás biztosításának költségeit, továbbá költőpénzt is ad a vádlottnak. A közlemény szerint a vádlott Dubai érintésével Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre repült, ahová tavaly november 9-én érkezett meg, de a végcél München volt.

A férfit azonban a pénzügyőrök vámellenőrzés alá vonták, és a bőröndjében megtalálták a különösen jelentős mennyiségű kábítószert. A főügyészség fegyházbüntetést kért a különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása bűntettével vádolt férfira azzal, hogy utasítsák ki az országból.

The post Drogon kívül semmi sem volt egy dubaji géppel érkező maláj férfi bőröndjében first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest