Donald Trump amerikai elnök új részleteket osztott meg a nyilvánossággal az épülő bártermével kapcsolatban, melyet a Fehér Ház mellett, a lebontott keleit szárny helyére építenek – írta meg a Reuters. Elmondása szerint az új épület tetején drónbázis, alatta pedig hatszintes, katonai kórházat is tartalmazó föld alatti komplexum is helyet kapna.
A washingtoni merényletkísérlet után gyorsult be az építkezés
Trump kedden újságírók egy csoportját vezette körbe a projekt helyszínén, miközben amellett érvelt: a Kongresszusnak 1 milliárd dollárt kellene adnia az épület biztonsági fejlesztéseire.
A demokraták és néhány republikánus képviselő is ellenzi az épülő bálterem kongresszusi támogatását, pazarlónak tartva azt egy olyan időszakban, amikor az amerikaiak az elszálló benzinárakkal és a Trump Irán elleni háborújának egyéb következményeivel küzdenek a novemberi félidős választások előtt.
A politikában való belépése előtt ingatlanfejlesztőként tevékenykedő Donald Trump szerint a majd 8400 ezer négyzetméter alapterületű létesítményre azért van szükség, hogy akár 1000 fős rendezvényeket is meg lehessen tartani a Fehér Házban. Az építési munkálatokat azután kezdte sürgetni az elnök, hogy áprilisban egy washingtoni hotelben zajló médiagálán sikertelen merényletkísérletet követtek el.
Bunkerhez hasonló megoldások
Trump szerint az épülő bálterem egy bunkerhez hasonló biztonsági megoldásokat tartalmaz majd, így közvetlen támadást is kibír majd. „Áthatolhatatlan acélból” készülne a tető, a tervezett titánkerítés pedig olyan erős lenne, hogy azt „egy buldózer sem tudná ledönteni”.
A föld alatti komplexumban katonai kórház és kutatóintézetek is helyet kapnának, bár Trump nem részletezte, milyen kutatásokat végeznének ott.
Lelkesen beszélt arról is, hogy a tetőre egy drónbázist telepítenek, amely „korlátlan számú drón” fogadására lesz alkalmas. A bálterem ablakai négy hüvelyk vastagok lennének, és speciális üvegből készülnének. „Úgy lehet átlátni rajta, mintha ott sem lenne” – jelentette ki Trump.
A munkálatok tavaly októberben kezdődtek a Fehér Ház mellett, akkor még 250 millió dolláros költségvetéssel terveztek.
The post Drónbázis és föld alatti komplexum is épülne Trump báltermében first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





