Durva árzuhanás a boltokban, egyik napról a másikra

Mint írtuk, december elsejétől újabb termékekre terjesztette ki a kormány az árrésstopot, így az árrésstop alá vont eddigi 30 termék körébe az alábbi 13 élelmiszert vonták be:

  • marha-fehérpecsenye,
  • marhafelsál,
  • sertésmájas és sertésmájkrém,
  • sajtkrém, kenhető sajt,
  • alma,
  • körte,
  • szilva,
  • szőlő,
  • fejes káposzta,
  • paradicsom,
  • vöröshagyma,
  • zöldpaprika és
  • bébiétel.

A Portfolio.hu ennek kapcsán megnézte az Online Árfigyelőben, hogy milyen hatása volt az árrésstop kiterjesztésének az ott elérhető termékkörökben. Azt látták, hogy

  • a legnagyobb áresés a fejes káposztánál volt, az ára két nap alatt több mint 40 százalékkal csökkent,
  • aztán jelentősen, 37 százalékkal kevesebb lett a vöröshagyma kilója is,
  • az alma és a körte ára pedig mintegy 20 százalékkal mérséklődött.

A legkevésbé a fehérpecsenye árán látszott meg az árrésstop, de azért az is 7 százalékkal lett olcsóbb.

További részletekért kattintson.

A kormány idén március 17-étől vezetett be élelmiszer-árrésstopot eredetileg május végéig, amit aztán meghosszabbítottak augusztus végéig, és még tovább. Harminc termékcsoportnál (ezek élelmiszerek voltak) kötötték ki, hogy az árrés nem lehet több 10 százaléknál. (Az árrés a beszerzési és az eladási ár különbsége, amiből az üzletek kifizetik a különböző működési költségeiket, így a béreket is, tehát az árrés nem egyenlő a profittal.)

Az árrésstopot kizárólag azoknál az élelmiszer-kereskedőknél rendelték el, amelyeknél a nettó árbevétel 2023-ban az 1 milliárd forintot meghaladta. A bevezetés másnapján megnéztük, milyen azonnali hatása volt az intézkedésnek, és megállapítottuk, hogy akadt markáns árcsökkenés, de áremelkedés is. Aztán vizsgáltunk egy hosszabb időszakot is.

Kapcsolódó
Élelmiszerárak: csökkenést és emelkedést is hozott az árrésstop

Megnéztük, hogy az élelmiszer-árrésstop bevezetésével jól jártak-e a vevők, illetve hogy mire számíthatnak hosszabb távon.

The post Durva árzuhanás a boltokban, egyik napról a másikra first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest