Az idén december 11-ig tart a zöldhulladék járatszerű begyűjtése Budapesten, írja a Profitline.
A MOHU kéri a lakosságot, hogy a zöldhulladékot továbbra is a lakókörzetre érvényes elszállítási napon, legkésőbb reggel 4 óráig helyezzék ki járművekkel megközelíthető, jól látható helyre, az ingatlanok elé.
Mivel az agglomerációban a zöldhulladék-szállítás ütemezése nem egységes, azt mindig az adott helyi település területi szolgáltatója és az önkormányzat határozza meg, így településenként eltérő lehet.
A cég honlapján olvasható tájékoztatás szerint a társaság a zöldhulladék gyűjtése során is kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelemre. A lehullott faleveleket, ágakat, lenyírt füvet és gyomokat nem elégetik, és nem is hulladéklerakóba szállítják, hanem komposztálják, így azok újra a természetes körforgás részévé válnak.
A zöldhulladékot a területi szolgáltató által biztosított „kerti zöldhulladékgyűjtő zsák” feliratú zsákban, szabályosan bezsákolva kérik kihelyezni.
A zsákokon kívül elszállítják a legfeljebb 10 centiméter átmérőjű faágakat és gallyakat is, amennyiben azokat nagyjából egyméteres darabokra vágva, megfelelő vastagságú zsineggel összekötve helyezik ki a zsákok mellé. Ennél vastagabb ágak elszállítására nincs lehetőség – közölték.
A begyűjtött zöldhulladékból komposztálási technológiával minősített, engedéllyel rendelkező talajjavító anyag készül, ezért kiemelten fontos a hulladék tisztasága. A Mohu azt kéri, hogy a zsákokba kizárólag zöldhulladék kerüljön. Amennyiben munkatársaik a zöldhulladékos zsákokban háztartási hulladékot, építési törmeléket, földet vagy egyéb nem odavaló anyagot találnak, a zsákot nem tudják elszállítani – figyelmeztetett a társaság.
A víziközmű-szövetség eközben a nyaralók tulajdonosainak adott ki figyelmeztetést.
The post Eddig viszik el még a zöldhulladékot Budapesten first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





