Egy 21 éves férfi kirabolta és felgyújtotta erősen ittas áldozatát a Király utcában

Egy 21 éves férfi kifosztotta, majd felgyújtotta eszméletlen áldozatát, ezért a Fővárosi Főügyészség vádat emelt, és fegyházbüntetést indítványoz ellene.

A vádirat lényege szerint a férfi 2024. október 12-én a VII. kerületi Király utcában szóba elegyedett egy számára ismeretlen, erősen ittas emberrel. Együtt bementek egy romos, felújítás alatt álló épületbe, ahol a vádlott bántalmazta a másik férfit, majd magához vette eszméletlen áldozata pénzét, több mint másfél millió forint értékű vagyontárgyait (ruhadarabjait, karóráját és mobiltelefonját) és az okmányait. Ezután a sértettre fát pakolt, majd azt meggyújtotta, és elhagyta a helyszínt; az égési sérülések miatt a sértett a helyszínen meghalt.

A Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, kifosztás és okirattal visszaélés miatt emelt vádat a férfival szemben. Indítványozta továbbá, hogy a bíróság ítélje őt súlyos fegyházbüntetésre és állapítsa meg, hogy abból nem bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott letartóztatásban van, a kényszerintézkedést a bíróság ügyészi indítványra a vádemelést követően is fenntartotta. (via MTI)

The post Egy 21 éves férfi kirabolta és felgyújtotta erősen ittas áldozatát a Király utcában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest