Letartóztattak egy kaliforniai férfit, aki tavaly azzal fenyegetőzött, merényletet tervez véghez vinni az anaheimi Disneylandben azon a napon, mikor JD Vance alelnök és családja is ott tartózkodik – számol be a People.
A 22 éves gyanúsított, Marco Antonio Aguayo a Disney hivatalos Instagram-profilján adott hangot a terveinek tavaly július 12-én – Vance és családja pont azt a napot töltötték a vidámparkban. A férfi azt is állította, már elhelyezte a házi készítésű bombáit a vidámpark különböző pontjain, a hozzászólásaiban pedig úgy fogalmaz,
ma este vérfürdő lesz, a korrupt politikusok vérében fogunk megmártózni.
Gyorsan elfogták
A fenyegetéseket vizsgáló hatóságok könnyen visszavezették a profilt Aguayohoz, és még aznap este kihallgatták. A férfi eleinte tagadta, hogy bármi tudomása lenne az ominózus hozzászólásokról, amit azzal indokolt, hogy korábban feltörték az Instagram-profilját. Később változtatott a történeten: ekkor már bevallotta, hogy ő írta a fenyegetéseket, azokat viszont állítása szerint csak viccnek szánta. A férfi elektronikai eszközeit a helyi rendőrség lefoglalta és átvizsgálta.
Aguayo ellen az elnök és az elnöki tisztség várományosai elleni fenyegetések miatt indult eljárás. Amennyiben a férfit bűnösnek találják, akár öt év, szövetségi börtönben letöltendő szabadságvesztésre is ítélhetik. Az első tárgyalásra január 20-án kerül sor.
Ez egy szörnyű emlékeztető, miféle veszélynek vannak kitéve a köztisztviselőink az olyan elvetemült bűnözők miatt, akik tényleg képesek lennének kárt tenni bennük. Hálás vagyok, hogy Vance alelnök és családja is biztonságban vannak. Le a kalappal a hatóságok előtt, akik letartóztatták a gyanúsítottat, arról pedig magam gondoskodom, hogy gyors, igazságos ítélet szülessen
– nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Pam Bondi legfőbb ügyész.
The post Egy férfi vérfürdőt ígért Disneylandbe, JD Vance és családja lett volna a célpont first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





