Egy influenszer nehezményezi, hogy őket soha nem ismerik el úgy, mint a sportolókat

Thumbnail for 6571191

Napjainkban elég nagy felfutása van az influenszereknek, digitális tartalomkészítőknek, láthatjuk, ahogy márkák reklámoznak náluk, hívják meg őket elegáns, exkluzív eseményekre, kapnak különböző ajándékokat. A legtöbben azonban azt gondolják róluk, azért a pénzkeresésnek nem a legnehezebb módja az övék, munkának sem feltétlen nevezhető.

De nem minden arany, ami annak látszik, állítja egyikőjük.

A Bran Flakezz nevű, 1,3 millió TikTok-követővel rendelkező oldal mögött álló 28 éves Brandon azt mondja, ő az egyetemi tanulmányai közben dolgozott is, de mivel nem jött ki a teljes állás mellett a pénzéből, belekezdett a „kaotikus” videóinak a gyártásába.

A Delusional Diaries című podcastben azt állította:

Az influenszerkedést soha nem fogják valódi munkának tekinteni. Az emberek soha nem fognak minket úgy elismerni, mint a sportolókat

– idézte a Mirror, amely arra is felhívja a figyelmet, nem most először nyilatkozik hasonlóan az influenszer. 2024-ben a követőinek ecsetelte:

Influenszernek lenni nem nehéz, de influenszerré válni igen.

Arról beszélt, hogy az ő karrierje, az eleinte maga a „pokol” volt. Egyrészt csinálta a teljes munkaidős, 9-től 5-ig tartó munkáját, miközben próbálta feltorlászni az online népszerűségét. De aztán rájött, hogy felhagy a „rendes” munkájával, mikor ugyanannyit keresett azzal, mint az influenszerkedéssel, miközben utóbbit sokkal jobban élvezte.

A kommentelőknek egyáltalán nem tetszett, hogy Brandon a sportolókhoz hasonlította a tartalomkészítést. A Mirror több hozzászólást is idézett, közöttük a Daadi nevű felhasználóét:

Az lehet, hogy Serena Williams állapotosan is megnyerte az Australian Opent, de soha nem forgatott le egy nap alatt egy »készülj el velem” és egy PR unboxing videót is. Lehet, hogy LeBron James 55 ezer pontot szerzett, de próbált-e egy éven át minden egyes nap egy ötletes feliratot kitalálni? Noah Lyles lehet, hogy covidosan lett érmes, de soha nem élt még túl egy 14 órás TikTok-letiltást.

Más kommentelő szerint az a probléma az influenszerekkel, hogy összetévesztik az időigényes feladatokat a nehezekkel, egy harmadik szerint a sportolók ugyanazt megcsinálják mint az influenszerek online, csak még a rendes munkájukat is elvégzik mellette.

Megint mások szerint van abban igazság, amit Brandon mondott, csak nem fogalmazott a legjobban. Ráadásul ő pont a jobb influenszerek közé tartozik.

The post Egy influenszer nehezményezi, hogy őket soha nem ismerik el úgy, mint a sportolókat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest