Egy magyar rendezőt is kitüntetnek a Robert Redford emlékére létrehozott díjjal

Először adják át az idén szeptemberben elhunyt Robert Redford emlékére alapított díjat a Sundance Filmfesztiválon, amelyet két alkotó kap meg: elsőként Ed Harris amerikai színészt és Gazdag Gyula magyar rendezőt tüntetik ki – írja a Hollywood Reporter.

A Robert Redford Luminary Awardot a jövő évi fesztiválon, január 23-án adják át a Redford által alapított fesztiválon. Ahogy írják, a díjazottak „olyan személyek, akik vizionáriusként használták fel ismereteiket és kapcsolataikat, hogy lehetőségeket teremtsenek ott, ahol korábban nem voltak, és ezzel hozzájárultak a világ jobbá tételéhez.”

Harrist és Gazdagot a Sundance Institute Directors Lab nevű alkotói programban végzett kreatív tanácsadói munkájukért tüntetik ki.

A Sundance Institute rendezői és forgatókönyvírói műhelyei az évek során második otthonommá váltak, ahol minden a független művészet ápolásáról szól, amely alapértelmezett dolog a résztvevők számára. Friss levegőt, inspirációt, bajtársiasságot, erkölcsi támogatást és szeretetet adott nekem. Mindig az volt az érzésem, hogy ha megpróbálom mindezt viszonozni, abból gyümölcsöző, szabad alkotói folyamat lesz. A Sundance Intézet családjának tagjává válni az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem

– idézi a lap Gazdagot. Harris szintén arról nyilatkozott, hogy hálás a tanácsadóként eddig eltöltött 19 évért, a munkát élete legértékesebb és legkielégítőbb időszakának nevezte, egyben Redfordot méltatta.

Gazdag 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán televíziós rendezőként, majd többek közt Szabó István és Gábor Pál mellett dolgozott rendezőasszisztensként. 1985-ben kapott Balázs Béla-díjat, olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Hol volt, hol nem volt, A sípoló macskakő, Elveszett illúziók.

A nyolcvankilenc évesen Redfordról itt emlékeztünk meg filmszerepein keresztül:

Kapcsolódó
A Sundance kölyöktől a magányos hajótöröttig – Robert Redford 10 legemlékezetesebb szerepe

A nyolcvankilenc évesen meghalt Robert Redford ugyanúgy helyt állt thrillerben, drámában, westernben és elégikus túlélőfilmben. Válogatni is nehéz, de tíz meghatározó alakításával emlékezünk tisztelgünk színészi munkássága előtt.

The post Egy magyar rendezőt is kitüntetnek a Robert Redford emlékére létrehozott díjjal first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest