Orson Welles (1915–1985) neve fogalom, hiszen a világ egyik legjobbjának tartott Aranypolgár (1941) rendezőjeként, a Világok harca tömegeket halálra rémisztő rádiójáték-adaptációjának (1938) alkotójaként, illetve számos legendás film atyjaként, színeszeként vagy producereként ismertté vált zseni nélkül teljesen más irányt vett volna a filmtörténet.
Az Oscar-, Grammy- és Arany Pálma-díjjal is elismert Welles az amerikai közélet egyik legfurcsább, magánéleti zűrökkel teli botrányhőse volt, a háborút követő évtizedek azonban vele sem bántak kesztyűs kézzel, így a hatvanas években lassanként perfiériára került.
Élete utolsó két évtizedéről épp ezért kevésszer esik szó, pedig az 1955-től haláláig harmadik feleségével, egy olasz grófi családból származó színésznővel, Paola Morival élő művész ennek az időszaknak a jó részét a magyar apától, illetve horvát anyától született jugoszláv Oja Kodarral (1941) töltötte. Ma az ő életét, illetve közös évtizedeik ismert mozaikdarabjait mutatjuk be.
Az eredetileg Olga Palinkašként, Zágrábban született Oja alig húszévesen találkozott Wellesszel, aki épp Franz Kafka A per című munkájának filmadaptációját (1962) forgatta a városban, a főbb szerepekben két A-listás sztárral, a Pyschóval világhírű váló Anthony Perkinsszel, illetve Romy Schneiderrel. Ennek a később nagy horderejűvé váló találkozásnak a pontos körülményei nem ismertek, de két párhuzamos történet is kering arról, hogy mi történt.
A Jutarnji című horvát lap szerint Welles helyi operatőre jóban volt Olga apjával, így a lányt meghívták az Esplanade luxushotel éjszakai klubjában tartott egyik stábbuliba, ahol közel kerültek egymáshoz.
A korábban még csak néhány kisebb filmszerepet felmutatni tudó, a Globus nevű képes magazin szerint azonban máris a jövő nagy reménységeinek egyikeként emlegetett Palinkaš egy másik sztori szerint szimplán csak feltűnt a forgatáson, ahol Wellesnek azonnal feltűnt a „sötét hajú, gyönyörű, barátságos, vicces, okos” nő, rövidesen pedig össze is jöttek – írja a Los Angeles Magazine egy 1996-os cikke, ami szerint az akkor a zágrábi Képzőművészeti Egyetemen tanuló nő nemcsak színészként, de íróként, illetve szobrászként is tekintett magára.
A kettejük közti korai erőviszonyokat a legélesebben a már említett cikkben megszólaló ismerősük foglalta össze: eszerint Olgának
nem volt szüksége Wellesre ahhoz, hogy életben maradjon, a férfi viszont istenítette őt, hiszen ő volt az első intelligens nő az életében.
A páros végül csak fél évtizeddel később vállalta fel a kapcsolatát: a The Deep közel három éven át tartó forgatása során, Jugoszlávia partjainál sok időt töltöttek együtt az egyik fő forgatási helyszínt jelentő jachton, szoros kapcsolatot kialakítva egymással.
Bár teljesen sosem készült el az előzetesen igazi profitmágnesnek tartott film – Welles és Palinkaš egyaránt játszott benne –, amelyben egy fiatal pár a nászútjukon egy látszólag irányíthatatlanul sodródó másik hajóba, illetve annak utasaiba futnak bele.
A projektből a rendező idő előtt kiszállt, így több kulcsjelenetet, illetve a filmzene egy részét sem rögzítették. Az eredeti negatív elveszett, két munkavázlat – egy fekete-fehér, illetve egy színes verzió – azonban fennmaradt. A problémát a hivatalos indoklás szerint pénzügyi és technikai nehézségek okozták, Palinkaš azonban később Jeanne Moreau-t hibáztatta, aki szerinte egyszerűen nem volt hajlandó elkészíteni az ő utószinkronját, hiszen Welles nem belé volt szerelmes. Mauro Bonanni vágó 2015-ben ezt már egészen másként gondolta, hiszen kijelentette: a forgatásnak a rendező maga vetett véget, mivel rájött, hogy a szeretője mégsem elég tehetséges ahhoz, hogy főszerepet játsszon.
A nő ebben az időszakban vette fel az új nevét, amit egy beszélgetésnek köszönhetett.
The post Egy magyar származású nő volt Orson Welles utolsó múzsája first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
