Egy monori férfi megfojtotta édesanyját, majd eltemette és lebetonozta

A vádirat szerint a monori férfi – a bűnügy vádlottja – együtt élt az italozó életmódot folytató édesanyjával – a bűnügy sértettjével – és mozgássérült nővérével.

A férfi vásárolt be rendeszeresen és ellátta a házkörüli teendőket, továbbá testvére gondozásában is részt vett. A sértett ittas állapotban rendszeresen szidalmazta a fiát, közöttük a veszekedések mindennaposak voltak.

Megfojtotta édesanyját

2024 januárjában a délelőtti órákban a férfi testvére mozgásfejlesztésen volt, így csak a vádlott és édesanyja tartózkodott otthon. A sértett a délelőtt folyamán nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott és kötekedni kezdett a fiával. A nappaliban ismét vitába keveredtek, melynek során a vádlott az édesanyját megfojtotta.

Mire a nővérét haza hozták a terápiáról, a férfi a holttestet elrejtette, majd bejelentést tett a rendőrségen az édesanyja eltűnése miatt.

Gödröt ásott, betonozott, burkolt

A férfi később a ház bejárati ajtó előtti részén a viakolort felbontotta, gödröt ásott, oda helyezte a holttestet, majd azt lebetonozta és leburkolta.

Az eltűnés miatt indított közigazgatási eljárás eredményeként derült fény a férfi tettére.

A Pest Vármegyei Főügyészség a férfit emberölés bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Budakörnyéki Törvényszék fog dönteni.

The post Egy monori férfi megfojtotta édesanyját, majd eltemette és lebetonozta first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest