Megdöbbentő esetről és a mögötte húzódó elképesztő trendről közöl hosszú cikket a BBC.
A történet főszereplője a harmincas éveiben járó Eric (nem ez az igaz neve), aki 2023-ban, miközben egy pornóoldalon böngészett, rátalált egy szexvideóra, melynek szereplőiben döbbenten ismert rá párjára és önmagára.
Eric és a párja három héttel korábban eltöltöttek egy éjszakát egy hotelben a Kína déli részén fekvő Sencsenben. A férfi már nemcsak fogyasztója, hanem áldozata is volt Kína rejtett kamerás pornóiparának.
Kínában törvény tiltja a pornográf felvételek készítését és terjesztését, ám ennek ellenére, vagy talán épp ezért nagyjából tíz éve folyamatosan erősödik a rejtett kamerás pornóipar az országban.
A helyzet az elmúlt két évben annyit romlott, hogy állandó témává vált a közösségi portálokon, tavaly áprilisban pedig a kínai kormány törvényben kötelezte a szállodaüzemeltetőket, hogy rendszeresen ellenőrizzék vendégszobáikat rejtett kamerák után kutatva.
Bűnszervezet épült a kukkolásra
A szabályozásnak eddig nem sok eredménye van. Az erre szakosodott, a szolgáltatásaikat rend szerint a Telegramon hirdető weboldalak tele vannak hotelszobákban titokban, a szereplők tudta nélkül felvett szexjelenetekkel. Egy szolgáltató egy hirdetésben például azzal dicsekszik, hogy 180 hotelszobákban elrejtett kamerát kezel, a platformján pedig nemcsak videókat, de élő közvetítéseket is lehet nézni.
A BBC újságírója hét hónapon át ellenőrzött rendszeresen egy ilyen oldalt, és azt tapasztalta, hogy azon 54 különböző kamera felvételeit lehet megnézni, és a kamerák legalább fele mindig működésben van. Az előfizetők havi 450 jüanért (kb. 20 ezer forintért) nézhetik élőben, hogy mi történik a hotelszobákban, a közvetítésekben vissza is tekerhetnek, vagy válogathatnak a korábbi közvetítésekből kivágott jelenetek közül, egészen 2017-ig visszamenőleg.
Az „AKA” nevű szolgáltató Telegram-csatornájának több mint tízezer tagja van, akik kommentekben beszélik ki azokat a mit sem sejtő embereket, akiket titokban megfigyelnek. Véleményezik a külsőjüket, értékelik szexuális teljesítményüket, és kibeszélik azt, amiről az áldozatok beszélgetnek.
A BBC nyomozása arra jutott, hogy a Telegram-csatornákat üzemeltető szolgáltatók, mint az AKA, csak ügynökök, a „kameratulajdonosok” fölöttük állnak a rejtett kamerás pornóipar táplálékláncában. Tizennyolc hónap alatt többtucatnyi ügynök került az oknyomozó csapat látókörébe, akik a becsléseik szerint egyenként több mint 160 ezer jüan (kb. 7,3 millió forint) bevételt termeltek tavaly április óta.
Miután nyomozása eredményeivel a BBC megkereste az AKA-t, a valószínűleg a szolgáltató fölött álló kameratulajdonos „Csun testvért” és a Telegramot is, annyi történt, hogy a Telegramról eltűnt az AKA oldala, ám az újságíró előfizetése továbbra is működött a szolgáltató saját weboldalán.
Az oknyomozóknak sikerült megtalálniuk egy kamerát is, amit az egyik hotelszobában, a szellőzőben rejtettek el, és a szálloda elektromos rendszerére csatlakoztattak. Az eszköz akkor kapcsolt be, amikor a vendég a kulcskártyájával aktiválta az elektromosságot a szobában.
Traumatizált áldozatok
A kínai közösségi portálokon rengetegen, főleg nők osztanak meg egymással tippeket azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet megtalálni a rejtett kamerákat, még ha csak akkorák is, mint egy ceruza végére rögzített radír. Vannak, akik szerint csak úgy lehet biztosra menni, ha az ember visz magával a szállodába egy sátrat, amit az ágy körül lehet felállítani.
A hongkongi Eric azt mondja, kamaszkorában talált és szokott rá a rejtett kamerás szexvideókra. Azt mondja, elsősorban a felvételek nyersesége és valódisága vonzotta. A hagyományos pornót mindig túlságosan megrendezettnek, hamisnak érezte. Most, hogy megtudta, milyen érzés a rejtett kamera másik oldalán lenni, már nem tartja annyira élvezetesnek az ilyen videók nézését.
Eric barátnője, Emily (szintén nem az igazi neve) megrémült, amikor a barátja elmondta neki, hogy megtalálta a szexuális együttlétüket rögzítő videót egy weboldalon.
A lány attól retteg, hogy a családtagja, a kollégái vagy a barátai is megláthatják a felvételt.
Az incidens után Eric és Emily hetekig nem is beszéltek egymással. Később sikerült rendezniük a kapcsolatukat, de még mindig a trauma hatása alatt állnak. Csak sapkában és kalapban mozdulnak ki az utcára, nehogy véletlenül rájuk ismerjen valaki, aki látta a videójukat. A hoteleket, ha tehetik, messzire elkerülik.
Nem csak Kínában használják szörnyűségekre a rejtett kamerákat. Angliában egy nő a szülése után néhány órával tudta meg, hogy egy rejtett kamerás bűncselekmény után letartóztatták a gyermeke apját.
Szintén Angliában egy rendőrt is letartóztattak, amikor egy rejtett kamera felvételéről kiderült, hogy mit művelt egy házkutatás során.
The post Egy szállodában szexeltek, később viszontlátták magukat egy illegális pornóoldalon first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





