Az elmúlt években Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend az elhagyatott otthonok, gyárak, illetve rejtélyes építmények felfedezéséről szóló urbex, így szinte napi rendszerességgel tűnnek fel az interneten a védett, védelemre szoruló vagy szimplán csak csodákkal teli helyek képei és videói.
Arra azonban senki nem számított, amit a Youtube-on NotMe néven aktív fiatal férfi csinál: a Telex által észrevett tízperces anyagban azt követhetjük végig, ahogyan az oldal gazdája átmászik a Soproni Erőmű kerítésén, majd annak ellenére, hogy több kamerát is észrevesz, nyugodtan folytatja az útját, bár megjegyzi: „Lehet, hogy ez gatya lesz”, azaz, hogy a kamerák miatt jobb lenne inkább hazamenni.
Nem lett gatya, szóval az urbexes egy ideig sétálgatott, majd egy falban lévő résen át elhagyta a területet, de csak azért, hogy aztán a főbejáratnál tűnjön fel újra.
Ott nyugodtan becsengetett, a kapu kinyílt, elsétált az üres portásfülke mellett, majd a munkások mellett elegánsan ellépkedve besétált az első ajtón, hogy tegyen még egy kört.
Az anyag ezután ér a csúcspontjára, hiszen NotMe végül egy pizzát is rendelt, majd más épületekbe is átpillantott. Végül láthatóan megunta az egészet, így visszasétált a főbejárathoz, megnyomta a csengőt, és elhagyta az erőművet.
Az év eddigi legijesztőbb mozgóképes anyagának szerzője a két séta közt így foglalta össze a lényeget:
Ez miért volt ennyire egyszerű? Ha terrorista lennék, szétbombázhattam volna az egészet.
A Soproni Erőmű 1963-ban nyitotta meg a kapuit, azóta pedig szünet nélkül szolgálja ki villamosenergiával a lakossági és ipari fogyasztókat. Emellett több mint harminc a környéken lévő gyár és vállalat, köztük a Heineken Sörgyár hőenergia-ellátását is biztosítja, sőt technológiaigőz-energiát is termel.
A területet kézben tartó ALTEO Group az elmúlt években több fejlesztést is végigvitt, a biztonságra azonban a videó tanúsága szerint nem igazán fordítottak nagy figyelmet.
The post Egy urbexes gond nélkül besétált a Soproni Erőműbe, tett két kört, és még pizzát is rendelt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu