„Egyértelműen látszik, hogy Ruff Bálint a Tisza második embere” – szakértők a miniszteri hatáskörök átalakításáról

Nem a végrehajtó polgári titkosszolgálatok, mint az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal vagy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kerültek Ruff Bálinthoz, hanem a stratégiai szervek, amelyek a napi működést végzik, segítik adott esetben a rendőrség, az ügyészség vagy a NAV munkáját

– kezdte Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, amikor a titkosszolgálatok átalakításáról kérdeztük.

Hétfőn este jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül a Védelmi Igazgatási Hivatal és a Nemzeti Információs Központ felügyelete, így a kormányból ő lesz az, aki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felel. Az előző kormányban ez Rogán Antal feladata volt.

Ezek mellett több miniszter hatáskörét is átszabta a kormány. Virág Andrea politológus, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint a miniszteri hatáskörökben racionalizálást hajtott végre a Tisza. Praktikusan, a valóságnak megfelelően, nem pedig a Fideszben megszokott hatalmi logika szerint rendezték újra a feladatokat. A politológus hozzátette:

a Tisza belső viszonyait tekintve viszont egyértelműen látszik, hogy Ruff Bálint lett a párt második embere.

Mohos Márton / 24.hu Ruff Bálint miniszterjelölti meghallgatása a Parlament Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságában, az Országházban 2026. május 12-én.

Sokat elárul egy ország működéséről, hogyan használják a titkosszolgálatokat

The post „Egyértelműen látszik, hogy Ruff Bálint a Tisza második embere” – szakértők a miniszteri hatáskörök átalakításáról first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest