Orbán Viktor szombaton a Facebookon ismertette, hogy véget ért a Fidesz elnökségi ülése, és „gőzerővel zajlanak” a megbeszélések a „nemzeti oldal megújulásáról”, így az összes képviselőjelöltet meghallgatták. Mint mondta:
Közösségünk minden tagjának véleményére, tapasztalatára és tenni akarására szükségünk van.
Bejelentette: gyökeresen átalakítják a frakciót, amelynek a vezetője Gulyás Gergely lesz, aki eddig a Miniszterelnökséget vezette. A távozó miniszterelnök közölte azt is, hogy a listavezetőként szerzett mandátumát nem veszi fel.
„Rám most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség” – mondta az 1990 óta parlamenti képviselőként dolgozó Orbán, hozzátéve, hogy a párt a jövő héten tart országos választmányi ülést, az ősszel esedékes tisztújítást pedig előrehozták júniusra.
Mikecz: Orbán el akarja kerülni, hogy gyurcsányosodjon
Lapunk fölkereste Mikecz Dániel politológust, hogy megtudjuk, Orbán Viktor döntése mögött milyen értelmezések rejtőzhetnek. A kérdésre, hogy milyen üzenete van annak, hogy a miniszterelnök nem veszi fel a mandátumát, Mikecz úgy válaszol:
Láthatóan a hátországgal kíván majd foglalkozni, de az is benne lehet, hogy ez végső soron valamifajta felelősségvállalás a részéről. Hiszen nem mond le, elnök marad, és valószínű, hogy a közelgő tisztújító kongresszuson megerősíti a pozícióját. Ezzel képes azt sugallni, hogy felelősséget vállal, másrészt kivonhatják a napi politikai csatározásból, nem kell ott ülnie majd a parlamentben a hátsó sorban. Ezt már megtette 2002 és 2010 között is, hogy nem igazán járt be az Országházba, nem szólalt föl, ám szimbolikus vezetőként mégis ott volt. De nem ő kérdezte fel a kormányt, arra ott voltak a frakcióvezetői.
Orbán a nemzeti oldal újjáépítése kifejezést használta, Mikecz szerint a leköszönő miniszterelnök ezzel szervezeti, mintsem ideológiai újragondolásra utalt. Mint mondta:
Nem látom, mik lehetnek azok a témák, amiket ideológiai értelemben előhúznának a kalapból: Orbán Balázsban is a régi reflexek működnek még a brüsszelezéssel, LMBTQ-zással. De vajon mit kritizál majd a Fidesz-ellenzék? Talán a lengyel PiS mintájára ők lesznek majd a jogállam védelmezői, csakhogy eddig nem erre edukálták a saját választótáborukat.
Több politikus, elemző, közéleti szereplő beszélt arról Orbán döntése nyomán, hogy a Fidesz elnöke nem képes beismerni a súlyos választási vereséget, Magyar Péter egyenesen az ellenzék Gyurcsány Ferencének nevezte őt. Mikecz Dániel szerint Orbán fejében az a gondolat lehet, hogy volt már ellenzékben, nem is tartja magát idősnek, így a visszatérést tervezgeti.
Nemcsak stratégiai, de hatalompolitikai vetülete is van a döntésének. Ez nem a vereség beismerése, hanem a felkészülés arra, hogy tényező legyen. Azzal, hogy nem ül be a parlamentbe, kicsit el akarja kerülni, hogy gyurcsányosodjon, hogy felkérdező frakcióvezető legyen, aki leviszi magát a politikai csatározásba, ami egy parlamenti demokráciának a lényege.
A júniusra előrehozott tisztújító kapcsán a politológus úgy fogalmaz, ennek a lényege, hogy „ne történjen meg érlelődés a párton belül”, Orbán így „előremegy, hogy ő tarthassa kézben az átalakulást”.
Mikecz szerint Orbán Jarosław Kaczyński volt lengyel miniszterelnök mintájára akar új szerepbe kerülni: egyfajta frontpolitikusként viszi a hátországot, de szimbolikus autoritást is mutat.
Arról, hogy a Fidesz 2 milliós szavazóbázisának moráljára, mobilizációjára milyen hatással lehet a leköszönő miniszterelnök döntése, a politológus azt mondja, bizonyosan van igény a szavazóknál valamifajta feldolgozásra.
Sok választónak fontos lehet a feldolgozás, hogy mentális, kognitív támaszt kapjanak. Orbán a hátralépéssel el tudja érni, hogy másfajta felelősöket találjon a magtábor. Megy már a matolcsyzás, Orbán Balázs bűnbaknak kikiáltása. Ezekkel újrapozicionálhatja magát, de adódik a kérdés: kikhez tud még elérni a keménymagon túl? Mindenesetre Orbán Viktor nagy alkalmazkodó.
A politológus hozzáteszi, a Fidesznek arra is be kell rendezkedni, hogy nem lesz akkora elérésük a nyilvánosságban, mint korábban.
Orbán olyan nehézséggel is szembenézhet, hogy nemzetközileg mennyire tudja megtartani a jobboldali szervező pozícióját. Korábban volt egyfajta győztes felé húzás: Salvinitól kezdve az amerikai jobboldalig úgy tekintettek Orbánra, mint jó példára – mostanra ez megkopott
– fogalmaz lapunknak Mikecz Dániel.
The post „El akarja kerülni, hogy gyurcsányosodjon” – politológust kérdeztünk, mi rejlik Orbán mandátum-visszaadása mögött first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





