Elbocsátott hetven embert a palesztinokat segélyező UNRWA, mert azok Izrael szerint kapcsolatban állnak a Hamásszal

Az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó segélyszervezete, az UNRWA bejelentette, hogy elbocsátotta hetven gázai alkalmazottját, miután Izrael azzal vádolta meg őket, hogy együttműködnek a Hamásszal – írja az MTI.

Az UNRWA szerint az elbocsátások a menekültek biztonságát és védelmét fenyegető kockázatok csökkentése érdekében történtek meg, miután Izrael azt állította, hogy az ENSZ-szervezet számos munkatársa kapcsolatban állt az iszlamista terrorszervezettel. A lépést az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaügyi Hivatalának (UNRWA) ideiglenes vezetője, Christian Saunders jelentette be. Közlése szerint az alkalmazottakat azonnali hatállyal bocsátották el az UNRWA gázai működésének biztonsági helyzetéről készült felmérés nyomán. A szervezet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elbocsátások nem fegyelmi eljárás részei, és semmilyen módon nem jelentik a velük szemben megfogalmazott állítások igazolását. „Az UNRWA ismételten kérte az izraeli hatóságokat, hogy szolgáltassanak információkat és bizonyítékokat a gázai UNRWA-alkalmazottakkal szemben felhozott vádak alátámasztására, de mind a mai napig nem kapott választ” – tették hozzá ugyanakkor.

Mivel állt elő Izrael?

Izrael korábban többször is bizonyítékokat mutatott be arra, hogy az UNRWA egyes alkalmazottai aktívan részt vettek a Gázai övezetben működő terrorszervezetek tevékenységében, és közülük többen részt vettek a Hamász által vezetett, 2023. október 7-i izraeli terrortámadásban. Az izraeli kormány emellett azt is bemutatta, hogy az UNRWA infrastruktúráját terrorista célokra használták, valamint bizonyítékokat hozott nyilvánosságra arról, hogy az UNRWA egyes iskoláiban Izrael ellen uszítottak, és dicsőítették az izraeliek elleni támadásokat. Több, a 2023. október 7-i támadás során elrabolt, majd később kiszabadult túsz arról számolt be, hogy UNRWA-iskolákban és más létesítményekben tartották fogva őket. A támadás napján készült biztonságikamera-felvételeken pedig az látható, amint terroristák – köztük egy UNRWA-alkalmazott – az elrabolt Jonatan Sameranót egy UNRWA-járműbe rakják.

2024 februárjában az izraeli hadsereg közvetlenül az UNRWA gázai főhadiszállása alatt tárta fel a Hamász föld alatti adatközpontját. Az izraeli hadsereg többször is olyan Hamász-parancsnoki központokat és fegyvereseket vett célba, akik UNRWA-iskolákban rejtőztek el.

Az ENSZ-nél működő Izrael-barát lobbiszervezet, az UN Watch üdvözölte a döntést, ugyanakkor képmutatással vádolta az UNRWA-t, amiért szerinte nem hajlandó nyíltan elismerni a Hamászhoz fűződő kapcsolatokat. „Az UN Watch évek óta feltárja, hogy az UNRWA tanárai, iskolaigazgatói és más alkalmazottai miként fonódnak össze a Hamásszal. A mostani intézkedés üdvözlendő, de csupán szerény kezdet” – közölte a szervezet vezetője, Hillel Neuer.

Az UNRWA-t 1949-ben, Izrael függetlenségi háborúját követően hozták létre. Feladata, hogy segélyt, egészségügyi ellátást és oktatást biztosítson a palesztin menekültek számára Gázában, Ciszjordániában, valamint Szíriában, Libanonban és Jordániában. Az UNRWA nyilvántartása szerint jelenleg mintegy 5,9 millió ember számít palesztin menekültnek, mivel az 1948-as háború során elűzött vagy elmenekült arabok leszármazottai. Izrael szerint az UNRWA hozzájárul az izraeli-palesztin konfliktus fennmaradásához azzal, hogy azt a sajátos menekültdefiníciót alkalmazza a palesztinokra, amelynek értelmében a menekültstátusz generációról generációra öröklődik. Az UNRWA ugyanakkor kulcsszerepet játszik a gázai és ciszjordániai palesztinok segélyezésében, és támogatói szerint hozzájárul ahhoz, hogy a palesztinok ne süllyedjenek még mélyebb szegénységbe, ami tovább növelhetné az erőszak és a terrorizmus kockázatát.

The post Elbocsátott hetven embert a palesztinokat segélyező UNRWA, mert azok Izrael szerint kapcsolatban állnak a Hamásszal first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest