Elemzői vita Magyar Péter kétharmados céljáról

Thumbnail for 6447551

Magyar Péter szerint a legerősebb politikai közösség már a Tisza Párt, a választást nagyon megnyerik majd, céljuk a kétharmad. Az atv.hu idézte a pártelnököt, aki kedden Szegeden a Híradónak arról beszélt, 5-10 százalékos győzelemre számít. Az már kétharmadot jelent, ami azért lenne fontos, mert sok pozícióból csak így lehet eltávolítani az alkalmatlan pártkatonákat.

Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója szerint Magyar Péter kijelentése csak kommunikációs fogás, amolyan propagandatermék.

A kétharmad emlegetése ahhoz kell, hogy a többi baloldali párttól a maradék identitásszavazókat átcsábítsa, akik még ott vannak a DK-nál, Jobbiknál és más pártoknál.

Úgy vélte: a kiábrándult fideszes szavazókra is szükség lenne a győzelemhez, ám

a megbízható kutatások szerint a Fidesz vezet 42 százalék körül, és a Tisza Párt csak 36 százalék körül van.

A legfrissebb kutatását szerdán publikáló Republikon vezetője, Horn Gábor ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a Fidesz könnyen saját csapdájába eshet, az aránytalan választójogi rendszerben jelenthet kétharmadot egy öt százalékos előny. Szerinte sok múlik azon, mennyire lesz sikeres a Tisza az egyéni körzetekben, a 1,5-2 százalékot kitevő, határon túli szavazók érdemben nem tudnának az eredményen változtatni, ők listán szavaznak, a választáson pedig az egyéni körzetek jelentősége nagyobb, akár egy szavazat is dönthet.

Magyar Péter szerint „aki nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz”, ám a Republikon Intézet kutatása szerint a Tisza Párt lendülete nem tört meg, minden kategóriában vezet a Fidesz–KDNP előtt, de a pártválasztók negyede nem a két nagy pártra szavazna. Nem lehet kiforrott kétpártrendszerről beszélni, ami megnehezíti a Tisza számára, hogy a kormánypártok egyedüli kihívójaként hivatkozzon magára.

Ennek kapcsán az atv.hu idézi Ranschburg Zoltánt, a Republikon vezető elemzőjét, aki nem zárta ki, hogy a kormánypártok hatalomban maradásuk érdekében 5 százalék alá csökkentik a parlamenti bejutási küszöböt, ami visszacsábíthatna ellenzéki szavazókat „hagyományos” pártjaikhoz a Tiszától. Szerinte a Fidesz-tábor egységes a gyülekezési jog korlátozása – a Pride témái – ügyében, míg az ellenzék megosztott, két szólamban játszik egyszerre.

Míg a fővárosban a demokratikus értékeket leginkább fontosnak tartó ellenzékieket Hadházy Ákos és a Momentum viszi az utcára, Magyar Péter a vidéket – köztük hagyományosan Fidesz-bástyáknak számító településeket is – járva dolgozik a Tisza támogatottságának növelésén. 2026-ra ezt a két szólamot össze kell hangolni. A hídfoglalásokról, a gyülekezési jog további korlátozásáról úgy vélte: sok múlik azon, Orbán Viktor az ellenzék megosztásának lehetőségét látja-e a további szigorításban.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint a küszöbszabály megváltoztatása mellett nincs erős érv, a Fidesznek az az érdeke, hogy a kisebb ellenzéki pártokra sokan szavazzanak, de ne elegen, hiszen a DK vagy a Momentum a parlamentben biztos koalíciót kötne a Tisza Párttal. A hídlezárásról azt mondta: annak Hadházy lehet a haszonélvezője, de előbb-utóbb el kell döntenie a Tiszának, indít-e jelöltet vele szemben Zuglóban. Az elemző nem zárta ki, hogy kettőjük között már most is munkamegosztást látunk. Orbán Viktor a tüntetésből közvetlenül nem tud profitálni, de a Pride többségi elutasítsa miatt a téma számára kedvezőbb, a budapestiek elégedetlensége a hídfoglalással az általa képviselt stabilitás iránti igényt erősítheti – tette hozzá.

The post Elemzői vita Magyar Péter kétharmados céljáról first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest