Elfogatóparancsot adtak ki a Till Tamást meggyilkoló Fehér János ellen, az ügyészség szerint nem évült el az emberölés

Thumbnail for 6250576

Elfogatóparancsot adott ki a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya csütörtökön a Till Tamást 24 évvel ezelőtt meggyilkoló, most 40 éves budapesti vállalkozó, Fehér János ellen. A bajai születésű férfi körözési lapján emberölésre és segítségnyújtás elmulasztására hivatkoznak.

Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre elmondta, a terhelt elfogása érdekében adták ki az elfogatóparancsot. Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis az el nem évülő bűncselekmények esetében az elévülési idő számítása kizárt.

police.hu

Lapunknak küldött közleményében az ügyészség azt írta, hogy a Till Tamás sérelmére 2000. május 28-án elkövetett minősített emberölés bűntette miatt felderítési szakban folyamatban lévő büntetőeljárásban a főügyészség – az elkövetéskor és a jelenleg hatályos jogszabályok értelmezése során – arra a következtetésre jutott, hogy az el nem évülő bűncselekmények, így a minősített emberölés esetében az elévülési idő számítása fogalmilag kizárt. Ebből következően, ha valaki fiatalkorúként követ el minősített emberölést, az ugyanúgy nem évülhet el, mintha azt felnőttként valósította volna meg. Magyarán

Fehér János a 16 éves korában elkövetett emberölésért most legfeljebb 15 évet kaphat.

Az ügyben a törvényességi felügyeletet ellátó Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség ezért felhívta a nyomozó hatóságot a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy előállítására és terhelti kihallgatására – olvasható a közleményben.

A rendőrség kedden közölte: kiderült, hogy ki gyilkolta meg a több mint két évtizeden át eltűntként keresett Till Tamást, akinek az idén nyáron, bebetonozva találták meg a maradványait egy bajai ingatlanon. Bogdány Gyula, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője az ORFK sajtótájékoztatóján elmondta, Till Tamás gyilkosa 16 éves volt a cselekmény elkövetésekor. A férfi beismerte az akkor 11 éves fiú meggyilkolását, és erről vallomást is tett. Petőfi Attila vezérőrnagy azt mondta, hogy mivel az elkövető 16 évesnél idősebb, de 18 évnél fiatalabb volt 2000-ben, a bűncselekmény elkövetésekor, a büntethetősége már 2015-ben elévült. Ezért tanúként hallgatták ki, majd a 40 éves, jelenleg Budapesten élő férfi a beismerés ellenére szabadon távozhatott a rendőrségről.

F. János volt az, aki a nyáron az ügyészségen korábbi barátja és a munkaadója ellen vallott, miszerint ők voltak Till Tamás gyilkosai. Majd végül november 28-án a kihallgatásán beismerte a tettét, és részletes vallomást tett. Bogdány Gyula elmondta, hogy az elkövető megbánást tanúsított a negyedik kihallgatásán, összeroskadt a bizonyítékok súlya alatt. Az elkövető az akkoriban még „nem kialakult személyiségére” hivatkozott.

Bár több politikai erő is törvénymódosítást sürgetett az ügyben, és Hack Péter egyetemi tanár, az ELTE büntető eljárásjogi tanszékének vezetője is úgy nyilatkozott lapunknak, hogy F. János nem büntethető az ügyben, az ügyészség álláspontja a jelek szerint más. Ennek szellemében nyilatkozott a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki szerint nincs akadálya a gyilkos felelősségre vonásának.

The post Elfogatóparancsot adtak ki a Till Tamást meggyilkoló Fehér János ellen, az ügyészség szerint nem évült el az emberölés first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest