Elfogták a férfit, aki pénteken többször rálőtt egy orosz tábornokra – videón a menekülése

Miután pénteken merénylet érte az orosz Védelmi Minisztérium Vezérkari Főigazgatóságának helyettes vezetőjét, Vlagyimir Alekszejevet, az FSZB friss közleményt adott ki most, melyben bejelentették, hogy elfogták a lövöldözéssel gyanúsított férfit.

A Meduza a közleményre hivatkozva azt írja, az FSZB megerősítette, hogy egy orosz állampolgárt vádolnak a merénylettel. A férfi neve Ljubomir Korba, akit Dubajban kaptak el, és az Egyesült Arab Emírségek bűnüldöző szervei már ki is adták őt Oroszországnak. Az FSZB emellett megnevezett egy Viktor Vasin nevű férfit, aki Korba bűntársa lehetett, őt is őrizetbe vették, míg egy harmadik gyanúsított, Zinaida Szerebritszkaja az orosz közlés szerint Ukrajnába távozott.

A közösségi médiában azóta megjelent több biztonsági kamerafelvétel arról, ahogy a feltételezett elkövető a merénylet után elmenekül a helyszínről, illetve közzétettek egy olyan videót is, amin az látható, ahogy Korbát átadják az orosz hatóságoknak.

Az FSZB jelentése szerint az 1960-as születésű Ljubomir Korba orosz állampolgár, információik szerint az ukrán titkosszolgálat megbízásából 2025 decemberében érkezett Moszkvába azzal, a céllal, hogy merényletet hajtson végre. Erre rímel Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megszólalása is, aki szerint Ukrajna áll a merényletkísérlet mögött, amely szerinte az akcióval a béketárgyalások szabotálását akarta elérni. Ukrajna azt állította, hogy semmi köze nincs a lövöldözéshez. A lap szerint február 8-án hoznak ítéletet Korbával és Vasinnal szemben is.

Vlagyimir Alekszejevet pénteken érte támadás egy moszkvai lakóépület előtt, több lövést is kapott, kórházba szállították, a szombati hivatalos tájékoztatás szerint akkora az életveszélyen már túl volt.

Alekszejev az egyik kulcsfigurája volt a 2023 júniusi eseményeknek, amikor Vlagyimir Putyin addigi szoros szövetségese, Jevgenyij Prigozsin és az általa vezetett zsoldoscsapat, a Wagner csoport Moszkva ellen fordult. Alekszejev végig lojális maradt az orosz elnökhöz, ő volt az egyik legmagasabb rangú tisztviselő, akit tárgyalni küldtek Prigozsinnal. Vele kapcsolatban fontos elmondani azt is, hogy személyével szemben brit és uniós szankciók is érvényben vannak, mert a gyanú szerint ő felügyelte 2018-ban a salisburyi Novicsok idegméreg-támadást.

The post Elfogták a férfit, aki pénteken többször rálőtt egy orosz tábornokra – videón a menekülése first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest