Elfogtak egy orosz bérgyilkost Lengyelországban

A lengyel hatóságok, együttműködve az amerikai biztonsági szolgálatokkal, őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki az orosz titkosszolgálatok megbízásából egy amerikai-ukrán állampolgár meggyilkolására készült – közölte csütörtöki sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

A férfit a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) múlt pénteken vette őrizetbe – mondta el Tusk. Hozzátette: az illetőt az orosz titkosszolgálatok toborozták, feladata az volt, hogy Varsóban kivégezzen egy, az amerikai és az ukrán útlevéllel rendelkező, „a Putyin-rezsim szempontjából kényelmetlen személyt”.

Ezt a kivégzést, ezt a merényletet az utolsó pillanatban, az ABW és a rendőrség akciójának köszönhetően sikerült megakadályozni

– mondta a kormányfő, és egyben megköszönte „a kiváló együttműködést” az amerikai biztonsági szolgálatoknak is.

Tusk elmondta: nincs felhatalmazva az esetben érintett személyek nevének közlésére. Egyúttal megjegyezte: az első olyan esetről van szó, amikor „valaki orosz megbízásból szánja el magát egy merénylet végrehajtására egy amerikai állampolgár ellen, egy másik NATO-tagállam területén”.

Oroszország hibrid háborút folytat az Ukrajnát támogató nyugat-európai országok ellen, ezért várható, hogy „a Putyin-rezsim különböző okokból, a világ különböző pontjain megpróbálja majd eltávolítani a számára kellemetlen személyeket” – jelentette ki Tusk.

Arról biztosította a közvéleményt, hogy a lengyel biztonsági szolgálatok felkészültek hasonló események kezelésére, amennyiben a jövőben bekövetkeznének.

Júniusban a kelet-lengyelországi Biala Podlaskában agyonlőtték Robert Kuzovkovot, a 2021 óta Lengyelországban élő, Szemjon Szkrepeckij művésznevű orosz ellenzéki karikaturistát és előadóművészt. A gyilkosság elkövetésével egy grúz útlevéllel rendelkező férfit vádoltak meg, és letartóztatásba helyezték. A hatóságok abban az ügyben sem zárták ki a gyilkosság politikai hátterét.

(MTI)

The post Elfogtak egy orosz bérgyilkost Lengyelországban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest