A magyarországi cigány kézműves mesterek legkorábbi forrásokkal igazolható szakmája a fémművesség volt, egy XV. század végén született királyi oklevél említ kovácsokat. A roma kovácsmesterek szerény eszközigényű tárgyakat készítettek fegyverektől a patkón át a szögig: helyben lakva vagy a kereslet függvényében vándorolva a lakosság, uradalmak igényeit szolgálták ki, illetve nagyobb munkákra szerződtek építkezésekhez, várakhoz, hajógyártó műhelyekbe. A cigány muzsikus is nagyon korán felbukkan a dokumentumokban, de ez még korántsem volt általános, felfutását a magyar nemzeti ébredés hozta el a XVIII. században.
A falvak polgárosodásával aztán újabb lehetőségek nyíltak, megjelent az üstfoltozó, teknővájó, kosárfonó, vályogvető stb. foglalkozás – a hagyományosnak tekintett roma mesterségekről szólt a hazai cigány közösségek történetét feldolgozó sorozatunk előző része. Többé-kevésbé e területen maradva a roma értelmiséggel folytatjuk, azzal az egyre szélesebb réteggel, amely épp most kezd kibújni a részben önként vállalt, részben ráhúzott skatulyából, ami életét és karrierjét is alapvetően határozta/határozza meg: „diplomás cigány”.
Dr. Gulyás Klára kulturális antropológussal, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem adjunktusával, a Holokauszt Emlékközpont roma holokauszt emlékezetpolitikájának feltárására irányuló kutatás vezetőjével beszélgettünk.
Cikksorozat a magyarországi cigányokról
A magyarországi roma közösségek történetét bemutató sorozatunkban társadalomtudósokkal folytatott beszélgetések alapján igyekszünk megismerni a legnagyobb hazai etnikum múltját és közösen telt évszázadainkat. A sorozat eddig megjelent részeit ide kattintva olvashatja.
Nem volt alkalmas az átnevelésre
A kezdetek feltárása e területen is lehetetlen, a források ugyanis nem utalnak származásra onnantól kezdve, hogy az illető személy vagy közösség beolvadt a feudális társadalom valamely csoportjába. A példa kedvéért, amikor Grausser Dávid az 1680-as években jelentkezett a Nagyenyedi Református Kollégiumba, neve mellett szerepelt a ciganus jelző. Amint végzett, és belépett a korabeli értelmiség soraiba, a cigány eredetére utaló szó eltűnt, és soha többé nem került elő vele kapcsolatban.
Egyfajta értelmiségi réteg jóval később, a roma önszerveződéssel párhuzamosan kezdett láthatóvá válni a XIX. század második és a XX. század első felében, elsősorban, sőt mondhatni kizárólag a kultúra területén, cigány művészek által – a muzsikusoktól induló „öntudatra ébredésről”, miként Grausser Dávidról ebben a cikkünkben írtunk részletesen. A nagyok közül is érdemes kiemelni a világhírig eljutó Cziffra György zongoristát, Banda Ede gordonkaművészt, zenepedagógust, a Zeneakadémia tanszékvezető tanárát vagy Csiki Júlia táncművészt – mindannyiuk karrierje a múlt század első felében indult.
Aztán, ahogy fent hivatkozott cikkünkben fogalmaztunk, László Mária 1957-ben az etnikai, szociális térfélen is „berúgta az ajtót” a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének létrehozásával. Az alulról induló kezdeményezés sikeréhez döntő módon hozzájárult, hogy azon nyomban felkarolta a Művelődési Minisztérium ugyanabban az évben megalakult nemzetiségi osztálya. Nem bizonyult azonban hosszú életűnek, mert úgy tűnik, az állampárt nézőpontjából túl sokat akartak, túl messzire mentek: egy 1961-es párthatározat betiltotta a szövetség működését.
The post Elkezdett kinyílni a cigány skatulya first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





