Elmondta a terhes nőt bántalmazó férfi, hogy azért rótta késsel az utcákat, mert ölni akart

Azért jártam késsel az utcákat, hogy megöljek valakit

– mondta korábbi vallomásban az a férfi, aki tavaly áprilisban késsel támadt egy általa ismeretlen személyre azért, hogy megölje őt. G. Sándor korábban egy terhes nőt is bántalmazott Tokodon.

A bíróság hét év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit emberölés bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége miatt, azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadlábra, de ő a védőjével együtt enyhítésért fellebbezett.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség lapunknak küldött közleménye szerint a másfél évvel ezelőtt odalépett az utcán egy párhoz és pénzt kért tőlük, majd meglökte a kezében 4 éves gyermekét tartó, láthatóan várandós nőt. Ekkor a nő párja közéjük állt, dulakodni kezdett az elkövetővel, aminek következtében mindketten a földre kerültek. Kölcsönösen megütötték egymást, majd a megtámadott férfi eredményes védekezésének hatására az elkövető felhagyott a további támadással.

G. Sándor tavaly áprilisban elhatározta, hogy meg fog ölni valakit. Magához vett egy jókora kést, majd elkezdett Esztergom utcáin sétálni. Ennek során összetalálkozott egy ismeretlen emberrel, majd figyelmeztetés nélkül kétszer a nyaka irányába szúrt. A gyalogos védekezett, ezért a szúrások az arcát és a kezét érték.

Mivel többen tartózkodtak a közelben, a férfi felhagyott a további támadással és elfutott. Az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A fellebbviteli főügyészség a büntetés helybenhagyását kérte.

The post Elmondta a terhes nőt bántalmazó férfi, hogy azért rótta késsel az utcákat, mert ölni akart first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest