Jogerősen tizenöt év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki rendszeresen erőszakoskodott egy 11 éves kislánnyal Fejér vármegyében.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint az elkövető érzelmi kapcsolatban állt kislány nagymamájával. A gyerek a nagyszülői láthatásokon rendszeresen találkozott a férfivel, és jó kapcsolatban volt vele. A férfi 2022 novemberétől kihasználta, amikor kettesben maradt a kislánnyal.
Legalább tíz alkalommal szexuális cselekményt végzett vele, illetve annak eltűrésére kényszerítette. A 11 éves kislány 2023. július 24-én elmondta a nagymamának a vele történteket, másnap gyerek édesanyja feljelentést tett.
– közölte az ügyészség.
A Székesfehérvári Törvényszék 15 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amely révén kiskorúakkal kerülne kapcsolatba. Az elkövető feltételesen sem bocsátható szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbeztek. A Győri Ítélőtábla egyetértett a Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával. A férfi bűnös. Mivel azután is erőszakoskodott a gyerek 12 éves lett, ezért még egy rendbeli szexuális erőszak miatt ítélték el.
The post Elmondta egy 11 éves kislány a nagymamájának, hogy milyen szörnyűségeket műveltek vele legalább tízszer, amikor náluk volt láthatáson first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu