Elmondta egy férfi, hogy többször is elhurcolták és munkára kényszerítették – a legutolsó esetről videó is készült

Elfogták azt a 33 éves férfit, aki elhurcolt, majd munkára kényszerített egy nagykőrösi férfit. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint ifj. B. Zoltán egy ismeretlen társával együtt bement egy nagykőrösi házba.

Ezt követően bántalmazták az ott lakó férfit, majd erőszakkal magukkal vitték. Mint kiderült, ifj. B. Zoltán ezt azért tette, hogy arra kényszerítse az elhurcolt férfit Fajszon, hogy ingyen járművet vezessen, valamint építőipari és mezőgazdasági munkákat végezzen.

Kapcsolódó
Magyarország kisebb településein a rabszolgatartás olyan elfogadott, hogy a gyerekek is tudják az iskolában, kinek hány rabszolgája van

A Baptista Szeretetszolgálat programvezetője több mint tíz éve küzd az emberkereskedelem ellen

A történtek híre hamar eljutott az egyenruhásokhoz. Másnap egy fajszi lakásban elfogták ifj. B. Zoltánt. Az ingatlanban tartózkodott az áldozata is. A férfi később elmondta a nyomozóknak, hogy ifj. B. Zoltán nem először kényszerítette munkára. Elmondása szerint az elmúlt két évben többször is így bánt vele.

A kényszermunka bűntettével gyanúsított 33 éves férfit őrizetbe vették és letartóztatták.

The post Elmondta egy férfi, hogy többször is elhurcolták és munkára kényszerítették – a legutolsó esetről videó is készült first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest