Abban talán sokan egyetértenek, hogy a vacsora az egyik legfontosabb étkezés, arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy pontosan mikor kell sort keríteni rá. Pedig nem mindegy, hogy mikorra időzítünk, új kutatások szerint a vacsora időpontjának megválasztása befolyásolhatja a várható élettartamunkat, hiszen közvetlenül hatással van az egészségünkre és az energiaszintünkre is. Egyesek a korai, mások a későbbi vacsorára esküsznek, most viszont kiderült, hogy a táplálkozási szakemberek mit gondolnak erről – írja a Blikk.
A lap idézi a Harvard Egyetem és a spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatóit, akik szerint a korai vacsorázás ajánlott, mivel ez segít a szervezetnek szabályozni a vércukorszintet, javíthatja az alvás minőségét is.
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a vacsora optimális időpontja este 6 és 8 óra között van, a szervezet ugyanis ebben az esetben jobban meg tudja emészteni az ételt, ez pedig elősegíti az egészséges anyagcserét és csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is.
A táplálkozási szakemberek azt javasolják, hogy a vacsoránkat lefekvés előtt három-négy órával fogyasszuk el.
A kutatás kimutatta, hogy az este 9 óra utáni vacsora negatív hatással lehet a szervezetre, a késői étkezés okozhat alvászavarokat és álmatlanságot, növeli az elhízás és a cukorbetegség, illetve szív- és érrendszeri problémák kialakulásának kockázatát is.
The post Elmondták a szakemberek, mikor kell vacsoráznunk ahhoz, hogy tovább éljünk first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu