Pert indított New York állam ellen az X, az Elon Musk tulajdonában lévő közösségi oldal szerint egy nemrég elfogadott törvény ugyanis alkotmányellenes. A milliárdos cége a bíróságon azt állítja, a dezinformáció, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges nézeteket terjesztő posztok ellen fellépni kívánó törvény sérti a szólásszabadsághoz fűződő jogot – foglalta össze a The Guardian.
Musk ügyvédei azzal érvelnek, az ezen a héten életbe lépő törvény megköveteli, hogy érzékeny információkat tegyenek közzé. Azt is kifogásolták, hogy a törvény megsértésének esetében napi 15 ezer dolláros bírságot kelljen fizetni. A törvényjavaslat megalkotói visszautasították a vádakat, szerintük Musk vállalata „pajzsként használja az alkotmányt, hogy ne kelljen biztosítania az átláthatóságot”.
Az X tavaly per útján sikeresen megakadályozta egy ehhez hasonló törvény életbelépését Kalifornia államban.
Elon Musk gyakran hivatkozik magára a szólásszabadság feltétlen támogatójaként, ugyanakkor közösségi oldalán több alkalommal is felfüggesztett már profilokat, amelyek kritizálták őt, többek között újságírókat és médiaplatformokat is.
Amióta Elon Musk 2022-ben megvásárolta a Twittert és átnevezte X-szé, a közösségi oldallal kapcsolatban számos botrány pattant ki. Lapunk ezekről az alábbi cikkekben számolt be:
- Musk akár pénzt is kereshet az antiszemitizmus terjesztésével
- Ellenzéki törökök fiókjait függesztették fel Elon Musk közösségi oldalán
- Betilthatják az X-et Brazíliában
- Ukrajnát okolja Musk az X elleni kibertámadásért, amiért palesztinpárti hekkercsoport vállalta a felelősséget
- Sorra hagyják ott a híroldalak Elon Musk közösségi platformját
- „Mérgezővé vált a légkör” – Stephen King otthagyja az X-et
- Súlyos bírságra számíthat az X Európában
The post Elon Musk közösségi oldala beperelte New York államot first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu