Elrendelték az ukrán-magyar kémügy gyanúsítottjainak letartóztatását

Thumbnail for 6500275

60 napra előzetes letartóztatásba helyezte egy kijevi bíróság azt a két személyt, akit az ukrán hatóságok azzal vádolnak, hogy a magyar katonai hírszerzés megbízásából kémkedtek a Kárpátalján – írja az ungvári Suspilne alapján a 444.

Mint megírtuk, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) Ukrajna történetében először leplezett le egy külföldi ügynökhálózatot. A hálózat feladata az volt, hogy információkat gyűjtsön Kárpátalja régió katonai biztonságáról, valamint sebezhető pontokat keressen a régió szárazföldi és légvédelmében. Emellett feladatuk volt, hogy tanulmányozzák a lakosság politikai nézeteit, viselkedését.

Az SZBU őrizetbe vette a hálózat két magyar ügynökét. A nyomozás szerint a két gyanúsított a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, személyazonosságukat is azonosította a szolgálat.

Egyikük egy 40 éves volt beregszászi járási katona, őt 2024 szeptemberében „aktiválták” ügynökként. Az SZBU szerint ő információgyűjtést követően Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen, a határátlépéshez egy ápolási igazolást állított ki beteg édesapja számára, aki külföldi gyógykezelést igényel.

Másikuk egy volt katonanő, akinek a feladata a rendelkezésre álló információk szerint a repülők és helikopterek jelenlétének megfigyelése volt a kárpátaljai területen.

Az ukrán biztonsági szolgálat a gyanúsítottakat lakóhelyükön vette őrizetbe, a házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat is lefoglaltak. A vád hazaárulás, ami potenciálisan életfogytiglani börtönt jelenthet.

Az SZBU a YouTube-on egy videót is közzétett a leleplezésről, amely ugyan ukránul van, de 3 perc környékén lehet hallani a kémkedéssel vádolt személyek magyar beszédét.

Orbán Viktor a kémügyről azt állította, hogy lejárató akciók zajlanak Magyarország ellen, Kocsis Máté azzal vádolta meg a Tisza Pártot, hogy összejátszik az ukrán titkosszolgálattal, míg Szijjártó Péter azt jelentette be, hogy kiutasítottak két ukrán diplomatát Magyarországról. A NATO nem kommentálta az incidenst, lapunknak viszont egy szakértő arról beszélt, hogy ő orosz hátteret sejt az akció mögött.

The post Elrendelték az ukrán-magyar kémügy gyanúsítottjainak letartóztatását first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest