Napok óta randalíroznak majmok a missouri St. Louise-ban. A hatóságok próbálják befogni és biztonságos helyre szállítani őket és persze szeretnék azt is kideríteni, hogy honnan szabadulhattak el – írja az NBC News.
Először január 8-án, csütörtökön érkezett bejelentés az állatokról, a hatóságok egy nappal később jelentették be hivatalosan, hogy legalább négy majom garázdálkodik az O’Fallon park környékén. A korábbi hírek arról szóltak, hogy a majomcsapat legalább négytagú, de a hatóságok egyelőre azt sem tudják, mennyire pontos ez a szám.
St. Louis-ban törvény tiltja egzotikus állatok tartását, a hatóságok pedig nem tudnak olyan üzemről, vagy feltételezhető tulajdonosról, ahonnan a majmok megszökhettek. A helyi állatkert munkatársainak segítségével annyit sikerült megállapítani, hogy az állatok vervet majmok, melyek a szubszaharai Afrikában honosak.
A helyiek aggódnak, hogy a majmok esetleg háziállatokra, vagy emberekre támadhatnak. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy meglátják a majmokat, ne próbálják megközelíteni őket, mert bár intelligensek, a viselkedésük kiszámíthatatlan.
The post Elszabadult majmok garázdálkodnak egy amerikai nagyvárosban, nem tudja senki, honnan jöhettek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





