Eltűnt egy 17 éves fiú egy hódmezővásárhelyi otthonból

Eltűnt egy 17 éves fiú a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató hódmezővásárhelyi lakásotthonából. A rendőrség tájékoztatása szerint Nagyváti Zsolt Ferenc 2026. július 15-én ismeretlen helyre távozott az otthonból, azóta nem adott életjelet magáról.

A fiatal körülbelül 185 centiméter magas, ovális arcú, vékony testalkatú, barna hajú és barna szemű. Eltűnésekor sötét pólót és sötét nadrágot viselt.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Nagyváti Zsolt Ferenc eltűnésének ügyében, és azt kéri, aki a képen látható fiú jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 17 éves fiú 2026. július 15-én a Szeged – Csanád Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Hódmezővásárhelyi lakásotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06-62/562-400-as hívószámán, a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.

Kapcsolódó
Autójával együtt tűnt el egy 61 éves nő

Csütörtök délelőtt óta nem tudni róla semmit.

The post Eltűnt egy 17 éves fiú egy hódmezővásárhelyi otthonból first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest