Elvileg januártól jönne az e-nyugta, ám még rengeteg a kérdőjel

Thumbnail for 6126685

Egy mikrovállalkozásoknak könyvelő olvasónk jelezte, hogy az e-nyugtával kapcsolatban nagy a „csönd”, a bizonytalanság, pedig már közeledünk az év vége felé, és elvileg januártól be kellene vezetni. Szerinte egyelőre nem ismert például, hogy kiket (milyen vállalkozásokat, tevékenységeket) érint majd, milyen kötelezettségekkel jár, illetve milyen eszközöket kell hozzá beszerezni.

Az e-nyugta bevezetéséről már 2020 októberében említést tett Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a gazdaságfehérítés részeként hivatkozott a tervezett lépésre, egyúttal hangsúlyozta, hogy Magyarország az Európai Unióban elsőként vezetheti be az úgynevezett e-nyugtát. A Pénzügyminisztérium többek között azzal érvelt az e-nyugta mellett, hogy a papírmentes nyugtaadás kisebb adminisztrációt, egyszerű használatot és költségcsökkentést jelent a vállalkozónak, továbbá környezetvédelmi és járványügyi szempontból is követendő nyugtaadási móddá válhat világszerte. Annyit lehetett még tudni, hogy az e-nyugta részletszabályain a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal is dolgozik.

A tavalyi évre elfogadott adótörvényben is írtak az e-nyugtáról, eszerint az online pénztárgépek alkalmazásának pozitív tapasztalataira alapozva a nyugták adataira is kiterjesztenék az adatszolgáltatást, valamint megújítanák a pénztárgéprendszert, ösztönözve az elektronikus nyugtaadást. Ehhez tavalyelőtt miniszteri szintű jogalkotásra adtak felhatalmazást. Az e-nyugta bevezetéséről a tavaly őszi adócsomagban döntött a kormány. A Pénzügyminisztérium akkori sajtóközleményében azt írták: az e-nyugta lényege, hogy minden egyes bevásárlás nyugtája elérhető lesz a vásárló számára egy digitális gyűjtőhelyen. Idén januárban újabb információk láttak napvilágot, azonban az is kiderült, hogy az e-nyugtával, illetve az ezzel párhuzamosan bevezetni tervezett e-pénztárgéppel kapcsolatban még rengeteg a bizonytalanság. És mint azt könyvelő olvasónk most jelezte, ebben azóta sincs változás.

Hogy a bizonytalanságot feloldjuk, az e-nyugta bevezetésével kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a NAV-nak és a Pénzügyminisztériumnak is még szeptember közepén, ám választ azóta sem kaptunk. Ezután megkérdeztünk egy szakértőt.

Amit tudni lehet, és ami még kérdéses

Az adóhatóság 2023. március 2-án tette közzé e-nyugta koncepcióját, mely alapján az e-nyugtára való áttérést célzó első intézkedések bevezetésére 2024 első felében került volna sor. A tavaly őszi adócsomaggal bekerült ugyan néhány új fogalom az áfatörvénybe, és az év eleje óta sokan számítottak a részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet megjelenésére, ám erre nem került sor. A NAV egyelőre nem adott tájékoztatást a fejleményekről, így az új rendszer bevezetésének időpontja egyelőre kérdéses – írta megkeresésünkre a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának vezetője, Antretter Erzsébet.

A részletekkel kapcsolatban a szakértő szerint azt lehet tudni, hogy az áfatörvény tavalyi – elvileg 2025. január 1-jétől hatályos – módosítása alapján az e-nyugtát kizárólag elektronikusan lehet kibocsátani, és csak a vevő kifejezett kérése esetén lehet papírlapú másolatot kinyomtatni. Az e-nyugta kiállítása e-pénztárgéppel (ePG) történik majd, ami a tervek szerint 2028-ig teljesen kiszoríthatja az online pénztárgépeket (OPG). Emiatt egy átmeneti időszakot követően feltételezhetően minden érintett vállalkozás számára kötelező lesz az áttérés az e-pénztárgépre. A bevezetésig még előfordulhat, hogy bizonyos körben esetleg kivételt alkalmaznak, vagy további haladékot adnak az áttérésre, akikre viszont kötelezően vonatkozik majd az e-nyugta kiállítási kötelezettség, azok kénytelenek lesznek előbb-utóbb gondoskodni a megfelelő eszközről – tette hozzá a szakértő.

Tudomása szerint az e-pénztárgépeknél többféle technikai lehetőséget fontolgat a NAV.

  • Az egyik a hardveralapú megoldás (OPG+), mely a tervek szerint a már meglévő online pénztárgépek informatikai fejlesztésével is megvalósítható lenne.
  • Egy másik lehetőség a felhőalapú megoldás, ami lényegében egy felhőben futó szoftvert jelent, ennek kezelése mobileszközről történne, ami offline működést nem biztosít.
  • A harmadik opció pedig egy helyben futó szoftver lenne, ami valamilyen eszközre (mobil, tablet, PC) telepített alkalmazásról működne.

Mivel a vevő kérésére ki kell majd nyomtatni az e-nyugtát, bármelyik opciót is választják, a nyomtatás lehetőségéről is gondoskodni kell. Az e-nyugta kiállításához tehát új eszközökre nem feltétlenül lesz szükség, de a meglévők fejlesztésére bizonyosan.Antretter Erzsébet szerint arról egyelőre nincs hír, hogy ehhez igénybe vehető lesz-e állami támogatás.

A vásárlóknak ugyanakkor elegendő lesz egyetlen alkalmazást telepíteniük az okoseszközükre ahhoz, hogy az e-nyugtákat megkaphassák. Az e-nyugtákat úgynevezett nyugtatárba kell majd feltölteni, ahonnan bármikor letölthetők lesznek. Akik nem rendelkeznek okoseszközzel, azoknak lehetőségük lesz továbbra is papíralapon kérni a nyugtát, de az e-nyugta ebben az esetben is bekerül majd a virtuális nyugtatárba, ami a NAV számára is elérhető – magyarázta.

Hozzátette, az adóhatóság tájékoztatása szerint a vevőknek amiatt nem kell aggódniuk, hogy az e-nyugta bevezetése miatt a NAV több személyes adathoz jut, mint jelenleg, ugyanis a rendszerből névtelen, azonosítatlan adatokat kap majd, és a vásárlás a korábbi vásárlásokkal sem lesz összeköthető, így a vevő nem lesz profilozható.

A könyvelőknek az e-nyugtaadás várhatóan megkönnyíti majd a nyugtákhoz való hozzájutást, ugyanis az alkalmazásból letölthetők lesznek a nyugták, így ezeket már nem kell papíralapon elkérniük az ügyfelektől. Az pedig magának a vásárlónak is előny lehet, hogyha a termékkel bármilyen gondja lenne, a nyugtát meg fogja találni az e-nyugtatárban, míg a papíralapú nyugtát talán már régen kidobta volna.

A szakértő úgy tudja, az átállás az új rendszerre valószínűleg fokozatosan (az eredeti tervek szerint 4 év alatt) történik majd, így mind a vállalkozásoknak, mind pedig a vásárlóknak lehetőségük lesz technikailag felkészülni. Az e-nyugta a későbbiekben sok felesleges papírra nyomtatott nyugtától kíméli majd meg a környezetet – tette hozzá Antretter Erzsébet.

The post Elvileg januártól jönne az e-nyugta, ám még rengeteg a kérdőjel first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest