Egy gyermekvédelemben nevelkedő 11 éves kisfiú történetét mutatta be Magyar Péter és Bódis Kriszta. A videós interjúban nem mutatták a fiú arcát, a valódi nevét sem árulták el, Martinként emlegették, a hangját is elváltoztatták.
Magyar Péter csütörtökön találkozott a fiúval, akit a tarnazsadányi lakossági fórum után mutattak be neki. Martin szerdán Budapesten, az Oktogon kéregetett az utcán, mert néhány hete megszökött a szolnoki gyermekotthonból. Nappal kéreget, az éjszakákat bérházak folyosóin, lépcsőházaiban tölti.
A fiút születése után bent hagyták a kórházban a szülei. Nyolc évig egy házaspár nevelte Kecskeméten. A papája azonban meghalt, de a mamája is beteg lett, ezért kiemelték onnan.
Nyolcéves korában egy befogadó otthonba került, de elszökött, mert mindig bántották. Átkerült Szandaszőlősre, onnan pedig Szolnokra, ahonnan több, mint két hónapja jött el, mert ott is folyamatosan bántották.
Nem szeretnék bent lenni, mert mindig megvernek
– mondta. Iskolába nem jár, mert mindig meglóg onnan. Volt, hogy arra is rákényszerítették, hogy betörjön egy hamburgerezőbe.
Amikor Magyar Péter megkérdezte Martintól, hogy ha visszaviszik Szolnokra, megint elszökik-e, azt mondta, hogy igen:
Tél van, vagy sem, ígyis-úgyis megvernek, és én ezt nem fogom kibírni.
Azt is elmesélte, hogy arra is rákényszerítették, hogy betörjön egy hamburgerezőbe.
Martint a segítője, aki Budapesten kéregetés közben talált rá a fiúra, új ruhákban és egy telefonnan visszavitte a szolnoki otthonba.
„A jelenlegi jogszabályok alapján nem tehetünk mást. De szerencsére rengeteg szolnoki barát és ismerős jelentkezett már, akik figyelni és segíteni fogják őt. Köztük gyerekek is” – írta Magyar Péter, aki hozzátette, azért mutatták be nektek a 11 éves Martin történetét, „mert több mint ezer gyermek van hozzá hasonlóan szökésben. Közülük sokan drogkartelek és szexuális bűnözők kezébe kerülnek.”
The post „Én ezt nem fogom kibírni” – egy gyermekotthonból elszökött 11 éves fiú történetét mutatta be Magyar Péter és Bódis Kriszta first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





