A Telex a Parlamentben kérdezett fideszes képviselőkről, hogy látják a Matolcsy Györgyhöz köthető MNB-ügyet, amelyben most már hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség.
Beszámoltunk róla, hogy az ÁSZ feljelentést tett az ügyészségnél a jegybanki alapítványok gazdálkodása miatt. A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány gazdálkodásáról szóló jelentésben az a kiemelt mondat olvasható, hogy: az „ÁSZ az ellenőrzés során a feltárt tények alapján több bűncselekmény gyanúját állapította meg, ezért az ÁSZ tv. 30. § (1) bekezdése alapján az ügyészségen feljelentést tett.” A számvevőszék a Neumann János Egyetemért Alapítvány ellenőrzése során is erre jutott, ezért több bűncselekmény gyanúja miatt szintén feljelentést tettek az ügyészségen. Közölték: „Az ÁSZ az Alapítvány törvényes működésének biztosítottsága érdekében az ügyészségnél törvényességi felügyeleti eljárás indítványozását kezdeményezte”.
Magyar Levente, külügyi államtitkár szerint ha „itt eltűnt közpénz, az botrányos. (…)Most kiborult a bili (…) Következmények nélkül nem maradhat az ügy, ez egyértelmű. (…) Nem tudom a részleteket, de az megnyugtató, hogy a dolgoknak van következménye.”
Bodó Sándor szerint ezzel „most foglalkozni kell, mert úgy néz ki, hogy baj van.” Bodó azt ugyanakkor elismerte, hogyha korábban foglalkoznak az üggyel, akkor kevesebb pénz tűnik el. Ez persze szerinte nem jelenti azt, hogy hibázott a kormány, de „kétségtelen jobban oda kell figyelni a dolgokra”. Hozzátette: a „pénzeknek a sorsa a történelemben mindig úgy volt, hogy komoly figyelmet érdemel. Most is így van. Oda kell figyelni mindenre.”
Bányai Gábor szerint, ha Orbán Viktor tudott volna erről, akkor nem várt volna Matolcsy György mandátumának végéig. Azt elmondta Bánya, hogy ezt az ügyet nem nézte ki Matolcsy Györgyből.
ha ilyen megtörtént, akkor engem biztos elvinnének egy karpereccel a kezemen.
Megjegyezte: az ügy nem évült el, azt ő is elismerte, hogyha hamarabb foglalkoznak vele, akkor kevesebb pénz tűnik el.
Fónagy János már nem ment ilyen messze, például visszakérdezett a milliárdokkal kapcsolatban, hogy „Ön biztos abban, hogy eltűnt?” Majd hozzátette: „nem tudom, hogy mi tűnt el, vagy mi nem. (…) nem tudom, hogy a Telexnél ki kezeli a kávépénzt (…) mondhatnám én is hogy a Telexnél mi tűnt el.”
The post „Engem biztos elvinnének egy karpereccel a kezemen” – fideszes képviselők beszéltek a Matolcsy-féle MNB-botránytól first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu