Epstein-botrány: volt felesége szerint Bill Gatesnek is felelnie kell

Melinda French Gates amerikai milliárdos filantróp egy friss interjúban reagált arra, hogy volt férje, a Microsoft társalapítója, Bill Gates neve is előkerült a nyilvánosságra került, Jeffrey Epsteint érintő aktákban – írja a BBC.

A világ leggazdagabb emberei közé tartozó Gates volt felesége szerint „fájdalmas időszakokat idézett a házasságukból” az, hogy a néhai szexuális bűnelkövető Epsteinhez kapcsolódó iratokban előkerült Bill Gates neve is, ami miatt „hihetetlen szomorúságot” érez.

Mint mondta, úgy véli, hogy mindazoknak, akiknek a neve szerepel a dokumentumokban – köztük volt férjének is –, felelősséget kell vállalniuk és válaszokat kell adniuk. Hozzátette:

Nagyon boldog vagyok, hogy már távol vagyok ettől az egész mocsoktól.

Bill és Melinda Gates 27 év házasság után, 2021-ben váltak el.

Az amerikai igazságügyi minisztérium által közzétett iratok között szerepel egy állítás, amely szerint Jeffrey Epstein azt állította, hogy Bill Gates nemi úton terjedő betegséget kapott el. Bill Gates ezt a vádat „teljesen abszurdnak” nevezte. Szóvivője közleményben reagált: „Ezek az állítások minden alapot nélkülöznek.”

A BBC megkereste Bill Gates képviselőit Melinda French Gates nyilatkozatával kapcsolatban, ám egyelőre nem érkezett újabb reakció.

A lap megjegyzi Fontos hangsúlyozni, hogy Bill Gates ellen Jeffrey Epstein egyetlen áldozata sem fogalmazott meg vádat, és az, hogy neve szerepel az iratokban, önmagában semmilyen bűncselekmény elkövetését nem jelenti.

Mint azt lapunk is megírta, az Epstein-botránynak magyar szálai is vannak, és Orbán Viktor miniszterelnök neve is feltűnik az üzenetek között. A 2019-ben öngyilkosságot elkövető néhai milliárdos, szexuális ragadozó botrányának lényegét nemrég részletesen összefoglaltuk ebben a cikkünkben:

Kapcsolódó

The post Epstein-botrány: volt felesége szerint Bill Gatesnek is felelnie kell first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest