Az utazás kapcsán kérdezték Erdélyi Mónikát a Story frissen megjelent számában. Az egykori talkshow-házigazda több tucat országban járt az elmúlt években, és felejthetetlen élményeket szerzett, ám olyan tapasztalatai is vannak, amelyeket a legszívesebben elfelejtene.
Négy évvel ezelőtt az Egyesült Államokba vezetett az első útjuk a lányával, Mollyval, amiről a műsorvezető azt mondja, hihetetlen élmény volt. „Persze minden éremnek két oldala van, és később az árnyoldalát is megismertük Amerikának. Nem is költöznék oda” – fogalmazott Erdélyi, aki viszont Franciaországba vagy Spanyolországba szívesen áttenné a székhelyét: „Varázslatos, megunhatatlan helyek. És nem a fényűző luxus, hanem a hangulat miatt. Benne van a levegőben az életszeretet.”
Tunéziába azonban a világ minden kincséért sem mennének vissza. „Még szerencse, hogy csak egy hetet voltunk. A tisztaság, a tenger és a szálláshely sem olyan volt, mint amiben a képek alapján reménykedtünk. Az az út az elejétől a végéig rémálomszerűre sikerült.”
Erdélyi Mónika külföldön sem fél kiállni magáért, ha valamivel nincs megelégedve – így tett nemrég a francia Riviérán is, amikor nem volt hajlandó fizetni egy étteremben. Azt mondja, legtöbbször eredményre is vezet, ha szóvá teszi panaszát, Rodoszon például rögtön új szobát kaptak, amikor szólt, hogy a beígért tengeri panoráma helyett kukákra néznek az ablakaik.
Belföldi utazásain is érték már kellemetlenségek: egyszer például a Balatonon, egy viszonylag jó nevű hotelben.
A falak penészesek voltak, és omladoztak. A zuhanyzó olyan volt, amit még egy kempingbe sem raknék be szívesen. Végül kaptunk másik szobát, de a slusszpoén az volt, amikor az ott-tartózkodás végén ki akarták fizettetni a különbözetet velünk. Mondtam nekik, ha ezt megteszik, mindenki meg fogja tudni, milyen borzalmas körülmények várják itt a látogatókat. Így csendben maradtak
– idézte fel a történteket az egykori tévés.
The post Erdélyi Mónika felidézte egy balatoni nyaralását, amikor borzalmas körülmények fogadták egy jó nevű szállodában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu