Erdélyi Mónika „nyomasztó kérdésekre” válaszolt a YouTube-csatornáján

Thumbnail for 6576872

Erdélyi Mónika a minap új videóval jelentkezett a YouTube-csatornáján, melynek a „NYOMASZTÓ KÉRDÉSEK, AMIKET MOST MEGVÁLASZOLOK ÉS KÉRLEK NE TEGYÉTEK FEL TÖBBÉ” címet adta.

Az egykori műsorvezető a videóban egyebek mellett elmondta, hogy a hiedelmekkel ellentétben sosem állt fenn az a veszély, hogy elveszítenék a házukat. Kiemelte, az sem igaz, hogy „telesírta a sajtót”, nemcsak, hogy a házzal, semmivel sem, ugyanis a magánéletének csak egy nagyon szűk szeletét osztja meg a nyilvánossággal.

A házzal kapcsolatban szinte kizárólag marhaságok jelentek meg. Ez a dolog pár évvel ezelőtt volt, és akkor aztán tele volt vele a sajtó, hogy mi aztán megyünk a híd alá, mert még ilyet is olvastam. Szóval a teljes igazság az, hogy ennek a háznak mindig is az enyém volt a nagyobb része, tehát konkrétan a 70 százaléka. Megnézném én azt, hogy miért kellene nekem a híd alá menni akkor, ha egy vagyontárgynak a nagyobb részét birtoklom én. Mert itt egy egyszerű vagyonmegosztásról volt szó, ami folyamatban volt, és egy idő után rendeződött. És ennyi. Azt elismerem, hogy lehetett volna másképpen is intézni ezt a vagyonmegosztást, de hát ez nem rajtam múlt, és nem egyformán gondolkodunk erről a dologról

– magyarázta Erdélyi, hozzátéve: egyébként nincs szégyenkeznivalójuk semmi miatt, ezért nem nagyon kellene neki bevallani, elismerni vagy beismerni dolgokat, amiket nem mondhatna el, mert nem történik körülöttük semmi titkos.

Az édesanya azt is kiemelte, hogy két lánya közül azért szokott csak Molli szerepelni a videóiban, mert az idősebbik gyereke nem szereplős típus, és a családjukból mást sem köteleznek szereplésre, ha nincs kedvük hozzá.

Elmondása szerint azt is gyakran megkapja, hogy szegény Mollit folyton magával hurcolja és nem hagyja élni. A téma kapcsán a műsorvezető elárulta, hogy éppen a lánya szokta kinézni az utazásaik helyszínét, ő veszi repülőjegyeket és ő foglalja a szállásukat is.

Nem kell nyomást helyezni rá, mert ő is szeret utazni nagyon.

Hozzátette, örül annak, hogy a lánya szívesen tart vele, mert tudja, hogy eljön majd az az idő, amikor nem tudnak majd ennyi időt együtt tölteni.

Szokásos módon előkerült az a kérdés is, miből tudnak ennyit utazni. Erdélyi leszögezte, hogy talán nem mutatja meg, de sokat dolgozik, illetve nagyon spórolósan élnek. Mint mondja, nem úgy, hogy megvonják a szájuktól a falatot, vagy nincs mit felvenniük, de sokat spórolnak például ruhákon, mert megvárják, míg olcsón vásárolhatnak időtálló viseleteket.

The post Erdélyi Mónika „nyomasztó kérdésekre” válaszolt a YouTube-csatornáján first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest