Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt, és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
Kifejtették, a tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványa, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat.
Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-ától, a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 11.300 forint, naponta 380 forint.
A járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak nem kell bejelentenie, azt a NAV automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján. Hozzátették, az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell befizetni.
Az adószámla az Ügyfélportálon keresztül elérhető és pár kattintással befizethető az összeg. Ha valaki önálló átutalást indít, akkor a NAV Egészségügyi szolgáltatási járulékbeszedési számláját kell feltüntetni, amelynek száma: 10032000-06055826. Átutaláskor a közlemény rovatba az adóazonosító jelet kell beírni.
Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet fizesse meg. A fizetési lehetőségekről és az igénybe vehető fizetési könnyítésekről további információ olvasható a NAV honlapján – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
The post Erre a dátumra figyeljen, ha lejárt a diákigazolványa first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu