Hétfőn hidegfront érkezik, melynek felhőzete napközben kelet felé vonul, várhatóan késő estére hagyja el az északkeleti országrészt. A front előterében és mentén többfelé, több hullámban pattanhat ki zápor, zivatar. Heves zivatar is előfordulhat, melyeket akár felhőszakadás, jégeső vagy viharos széllökés, károkozó szélroham is kísérhet – írja a Kiderül.
A met.hu oldala szerint az ország nagy részére már riasztást is adtak ki a zivatarok miatt.
A délnyugati, majd az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül, a front előterében és mentén megerősödik, átmenetileg viharossá is fokozódhat. A csúcshőmérséklet 23 és 38 fok között alakul, az északnyugati tájakon mérhetjük a legalacsonyabb, míg délkelet, kelet felé haladva az egyre magasabb értékeket. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő.
Kedden és szerdán komoly lehűlésre és csapadékra lehet számítani. Térképen mutattuk meg, hol lehet nagy eső a következő napokban. Az előrejelzések szerint a hétfői napot leszámítva egész héten 30 fok alatt marad majd a csúcshőmérséklet.
The post Esővel, viharokkal érkezik a hidegfront – az ország nagy részére már kiadták a riasztást first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu