A mai 60–70 éves vállalkozók, vállalatvezetők a rendszerváltás szerencsés krémjéből kerültek ki. A krém ez esetben a teljesítményt, a személyes képességeket jelenti. Ehhez kellett a szerencse is, mert nem minden okos, szorgalmas embernek lett végül valamije

– így írta le a piaci kapitalizmus hajnalán pozíciókat szerzett üzletembereket Lakatos Péter a teljes egészében a 24 Extra Csúcs-előfizetői számára hozzáférhető Bázishatás podcast legutóbbi adásában. Ezen a ponton feszültté vált a beszélgetés, a közbevetést, miszerint a jó kapcsolati háló sem hiányozhatott, a Munkáltatók és Gyáriparosok Szövetségének elnöke magára és sok-sok ismerősére nézve kikérte, jelezve: az egyetemi évei után 1986-ban nyilvánvalóan kapcsolati háló nélkül kezdte el építeni a karrierjét.

Ez egy olyan önfelmentő általánosítás, amire eszméletlenül ideges tudok lenni

– csattant fel, majd így folytatta: harminc évvel a rendszerváltás után arról „dumálni”, hogy kinek milyen kapcsolata volt, arra egy nagyon hülye példát tud mondani: „Nem tudok igazán haragudni a III/III-asokra, csak akkor tudnék, hogyha én visszautasítottam volna egy ilyen ajánlatot vagy zsarolást. De senki meg nem kérdezett. Milyen alapon kritizálok? Erkölcsi piedesztálra állva?” – fejtette ki egyet nem értését a piac hitelét helyből romboló általánosítással kapcsolatban.

Amit nagyobb bajnak tart, hogy a ma és a közelmúlt „krémjének” egy jelentős része külföldön van. A 25 és a 38 év közötti generációt tartja ebből a szempontból a legérzékenyebbnek, ezzel szerinte valamit tenni kellene.

A podcastban arról is beszélt, hogy a magyar vállalatoknál óriási hatékonysági tartalékok vannak, ezek leginkább a foglalkoztatásban mutatkoznak meg. Olyan esetekben sem nyúlnak a munkaerő csökkentéséhez, átcsoportosításhoz a munkáltatók, amikor indokolt lenne. Hogy ez most a szociális érzékenység vagy kényelmi szempont miatt van így, nem tudja. Nem a piac logikája szerint cselekednek, hogy hatékonyságot növelve elküldenek embereket (mert sok helyen amúgy is munkaerőhiány van, lesz tehát hova menniük), és a maradóknak fizetnének érdemben többet. Nagyon komoly munkaadói felelősségnek tekinti, hogy a gyárkerítésen belüli munkanélküliség formájában „tárolják” az embereket, az attól való félelemben, hogy nehéz lenne a helyükre másokat felvenni. Ez szerinte ugyan valid állítás, de biztos nem a hatékonyság irányába mutatnak.

A kormány felelősségét pedig abban látja, hogy problémás az az üzenet, amely szerint magyar nemzetként „baromira jók vagyunk, kiválasztottak vagyunk, és nekünk úgyis jól fog menni, és ha mégsem, majd mi megmentünk titeket.” Szerinte ez a kommunikáció az amúgy is létező kedvezőtlen viselkedésformát táplálja.

Ami pedig a munkavállalók felelősségét illeti, azt látja a legkisebbnek, mert a gazdaság másik két szereplője, az állam és a cégtulajdonosok „könnyű felmentvényt adnak nekik” a saját, előbb idézett álláspontjaikkal.

Szóba kerültek a kormány által támogatott céges kedvezményes hitelek is, azok célszerűsége, hatékonysága. Levezette, hogy ezek a kedvezmények egy valóban versenyképes cégnél a nyereség töredékét jelentik (főleg, ha betétben parkoltatják), ezzel szemben gyenge cégek esetében a piac tisztulása ellen hatnak. Például a kurzarbeitnak akkor látja értelmét, ha egy iparág egy externália miatt elveszíti átmenetileg az üzleti lehetőségeit, de azt is tudni lehet, hogy ugyan a piaci igény vissza fog térni, ám nem tudják pótolni a kimaradt üzleti lehetőséget (mint például a vendéglők a Covid alatt).

Olyan helyzetekben viszont nincs értelme alkalmazni ezeket az eszközöket, amikor az output később kijön a rendszerből, legyen szó egy termékről vagy szolgáltatásról, és olyankor sem, amikor a piac hosszabb távra szűkül. Egy példán bemutatva: ha egy színház külső kényszerből hetente csak háromszor tart előadást, majd később erőltetett menetben bepótolják az elmaradt előadásokat, akkor a köztes időben átmeneti likviditási segítségre szorulnak. Ha viszont egy autóipari beszállító a kereskedelmi háború okozta alkatrészhiány miatt kénytelen átmenetileg visszafogni a termelését, de az összpiac nem szűkül, csak időben eltolódik, akkor más az optimális segítség: például törvényi változással átmenetileg rugalmasabb munkaidőkeretek alkalmazását lehet megengedni.

Amiről még szó volt az adásban:

• mit nyer a magyar gazdaság az amerikai üzleti ajánlatból,
• miért kerülnek betéti számlákra a kedvező kamatozású hitelek,
• illetve érdemes-e a mesterséges intelligenciára alapozni az iparpolitikát.

The post „Ettől eszméletlenül ideges tudok lenni” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu